A Föld napját április 22-én ünnepeljük. Egy amerikai diák (Denis Hayes) kezdeményezése volt, amely 1990-ben vált világmozgalommá, s mely a közös felelősségre hívta fel a figyelmet. Irodalmunk nagyjai már felismerték ezt a felelősséget a saját korukban.
"Oh természet, oh dicső természet!"
Köszönti lelkesen Petőfi Sándor a Tiszát és az Alföldet. Rövid életében bejárta szinte az egész országot, nem tudott betelni a természet szépségével.
A XX. században Márai Sándor Füveskönyvében így ír az erdő szépségéről:
"Az erdőkben van valami megrendítő, különösen a fenyőerdőkben. Nemcsak sötét és következetes hallgatásuk rendít meg, mély árnyaik, templomi fenségük és áhítatos magatartásuk. Megrendítő az élet akarata, mellyel egy nagy erdő kifejezi a világerőket. Gondoljuk csak el, miféle erők és szándékok építették az ötvenméteres fenyők százezreit! Mit pazarolt el a természet magvakban, porzókban, bibékben kísérletekben, napsütésben, esőben, széljárásban, míg egy ilyen erdő felépült! S milyen céltudatos és néma ez a létezés, mely semmi egyebet nem akar, csak lenni, csak felnőni és évszázadokon át megmaradni, teljesen kifejezve önmagát, lélegezve, felelve a világnak - s ugyanakkor nem tör senki és semmi ellen, otthont és életet ad élőlények milliárdjainak. Milyen nagy és bölcs közösség ez az ötvenezer holdas fenyőerdő. Mint az ősapák, úgy őrködnek az élet fölött a fenyők. Egyszerre felelnek hatalmas törzsükkel a földnek és az égnek. Amikor csak teheted, menj az erdőbe."
De már Shakespeare említi , hogy az ember nem tiszteli kellően a környezetét , és figyelmeztet a következőkre :
"A természet varázsát ontja bőven.
A fűben, a virágban és a kőben.
Ó nincs a földön oly silány anyag,
Mely így vagy úgy ne szolgálná javad;
De nincs oly jó, melyben ne volna vész,
Ha balga módra véle visszaélsz!"
Majd ezt olvashatjuk :
Helyre kell állítani az ember és a természet kapcsolatát, mert a Földön minden mindennel összefügg, és ha valami nem jó a természetnek, az hosszú távon az emberiségnek sem az.
Csehov a XIX. században keményen bírálja az embereket , akik tönkreteszik azt a világot , amit nem ők teremtetek:
"Az erdőségek megremegnek a favágók fejszéje alatt. Milliárdszám pusztul a fa, tönkremegy a madarak és vadak lakóhelye, elsenyvednek, kiszikkadnak a folyók, örökre eltűnnek a csodás tájak. Értelmetlen barbárnak kell lenni ahhoz, hogy kályhánkban elégessünk ennyi szépséget, és elpusztítsuk azt, amit megteremteni nem tudunk. Az ember meg van áldva ésszel alkotóerővel, hogy szaporítsa, sokasítsa azt, amit kapott, de eddig még nem teremtett, hanem csak pusztított. Az erdő fogy, a folyók kiszáradnak, a vad pusztul, a klíma romlik, és a Föld napról - napra szegényebb és csúnyább lesz."
Mintha csak napjainkban írta volna Csehov.
Korunkban április végén egy napot a Föld napjának szentelünk, amikor jóérzésű emberek igyekeznek megszabadítani környezetüket mindattól a szeméttől, amit igénytelen, gonosz, nemtörődöm kortársaik felelőtlenül szétszórnak.
Ez a nap elmúlik , aztán sajnos folytatódik minden úgy, mint előtte.
Jó lenne megjegyezni az indián közmondást:
"Ha majd kivágtad az utolsó fát,
Megmérgezted az utolsó folyót,
Kifogtad az utolsó halat,
Rádöbbensz,hogy a pénz nem ehető."
Tegyetek ellene emberek! Hiszen a Földet őseinktől megőrzésre kaptuk, hogy az unokáinknak átadhassuk!
Nagyné Vogl Magdolna
a Fabriczius József Esti Középiskola nyugalmazott igazgatója