Az eredeti olasz cím (A fiú, aki meglátta éjjel a napot) sokkal jobban kötődik a tartalomhoz, mint a magyar. Sajnos a változtatás nem igazán figyelemfelkeltő és túlságosan könnyed mondanivalót sugall. Ám ez közel sincs így. Érdekes, hogy az író egy teljesen másik könyvét viszont kiadták az említett címen.
Tökéletes gombolyítású, első perctől magával ragadó regényt írt a szerző. Sűrű, nehézszövésű vászon ez. Mégis mindenki talál benne valami megfoghatóan szépet. A régi értékek, a becsület, a törődés, a szerelem, a barátság, az áldozatvállalás olyan magas szinten tör fel a lapok sorai közül, hogy beleborzongunk.
Drámaian szép könyv. Három teljesen különböző élethelyzetből induló főhős életének szálait fonja úgy egymásba, hogy az olvasó észre sem veszi, a maffia nyomásától szenvedő Szicíliából az 1912-es, romlott Buenos Aires utcáira kerül, és akarva-akaratlanul segíteni szeretne.
Jelen van itt minden: árulás, a maffia, bordélyba kényszerített lányok, meg nem alkuvó fiatalok, gyilkosság és a mindent mindenkor mozgató pénz is. Mégis a sok mocsok, halál és kegyetlenség közepette megbúvó szerelemért izgulunk legfőképp. Csak az lehet a mozgatórugója a világnak.
Luca Di Fulvio szereplői a remény után indulnak el az Újvilágba. Menekülnek Európa szegénysége, aljassága elől, hogy bekerüljenek egy másikba, amelyet nekik kell kiemelniük a sárból.
Az olvasót azonnal beszippantja a gördülékeny stílus és a megindító történet. Néha csak erősen összeszoruló gyomorral és szívvel haladhatunk tovább az olvasásban, de a sorok között araszolva, soha egy percig nincs kétségünk afelől, hogy lehet jobb világot építeni. Ahogy ma is. Rosetta, Rocco és kis Raquel mind mi vagyunk. A 21. században.