Ez az a könyv, amelyben az olvasó újra meg újra szembesül azzal a ténnyel, hogy az író varázslatra képes. Belebújik egy negyedikes kislány, Vera bőrébe és azt gondolja, azt érzi, amit egy ilyen korú kislány megélt a 80-as évek Magyarországán.
Szívszorítóan keserű visszarepülni az időben és megélni az akkori társadalmi normákat. A világ hatalmas, félelmetes és tele van titkokkal. Vera is ezt látja, pontosabban sokáig nem tapasztalja, mert jó tanuló, jó sportoló, de a családi titkok mindig is ráülnek a bennük élők lelkére. A körülötte élők csupán mellékszereplők a mindennapok színjátékaiban. Hazudnak, csalnak, és ritka alkalommal bűnhődnek. A gyerekek csendes szemlélői az életüknek.
Azokban az években a szülők nem akarnak a gyerekeik barátai lenni, nem törődnek oly kínosan azzal, mint mostanság, sérül-e a gyermeki lélek. Generációk nőnek fel úgy, hogy mindenki kapja csak meg, ami neki jár, és dolgozza is fel, mert az az ő problémája.
A negyedikes Vera nem kérdez, nem kérdezhet, bár érzi, hogy a nehéz családi légkör mögött súlyos titkok rejtőznek. De az akkori gyerek nem kap választ, nem akarnak neki mindent elmagyarázni, nem akarják észrevenni, hogy szenved. A felnőtt világ kirekesztőbb, arrogánsabb és nagy keménységre nevel. A kislányt az első, még ki nem mondott szerelem borítja ki a látszólagos nyugalmából és lesz belőle olyan ember, akinek szembesülnie kell a korai felnőtté válással. Az alig-szerelem izzítja ki belőle a bátorságot, teszi őt pontos és ravasz megfigyelővé, ugyanis a mindennapok sötét titkai előtte zajlottak addig is, csak ő még vakon élte meg ezeket. És jön egy lázadó, lengyel fiú, aki kibillenti az egyensúlyából. Még a régi is barátságok hirtelen más mérlegre kerülnek. Váratlanul derül ki az is, hogy a felnőttek sem tökéletesek. Vera sem az, mert át meri hágni a szabályokat.
A 80-as évek Magyarországa sok régi titok, bűn őrzője, ami nem való egy gyerek szemének és fülének. Az elrejtett sérelmek azonban egyszer csak utat törnek maguknak.
Az író úgy helyezkedik bele Vera szerepébe, hogy az olvasó is szorongani kezd. Oly módon képes feszültséget kelteni, hogy bármelyik pillanatban felkiáltanánk, jaj, legyen már valaki őszinte ebben a rettenetes világban. De a megnyomorított emberi lelkek hazudnak, nyomorognak és összezsugorodnak.
Verát nagyon lehet szeretni. A lázadó jó kislány, a szerelmes kamasz, aki nem is érti, mi történik vele, bennünk él. A felnőttek meg valahogy elgyalogolnak a gyerekek élete mellett.
Aki élt ekkor, pláne érti. Grecsó Krisztián csodálatos könyve ettől lesz letehetetlen.