A film igazi értéke, hogy "magától értetődő, mélyről jövő, mégsem tolakodó humanizmussal kezeli az embereket és az emberi kapcsolatokat, ami ritka a filmvásznon. Egyetlen szereplő sincs, aki ne lenne defektes; drogosok, öngyilkosok, hajléktalanok, konkrét őrültek, szenvedélybetegek – azok is, akik az utcán élnek, azok is, akik segíteni próbálnak rajtuk, vagy akik egyszerűen csak belekeverednek a történetbe. És mégis, valahogy teljesen természetesnek veszi a film (és ennek hatására mi is), hogy ez nem számít, hogy minden egyes ember érték, és a kultúránk, civilizációnk azon múlik, hogy mindenkit emberszámba veszünk, függetlenül attól, hogy milyen démonokkal kell megküzdenie. És ráadásul mindezt úgy, hogy sikerül elkerülnie az érzelgősség csapdáit."
