A könyv borítója érdekes, nincs túldíszítve, egyszerű, de nagyszerű. Maga a könyv kicsi, vékony, súlya semmi, egy 197 oldalas, könnyed olvasmánynak hisszük. De nem az. Könyvmolyképző kiadó, „Arany pöttyös” sorozat, ami már sejteti, hogy a látszat csal. Mégsem egy könnyed olvasmány akadt a kezünkbe, hanem valami olyan, ami a „lelkünkbe hagyja lábnyomát”. A történet könyv elolvasása után is napokig fel-felsejlik majd.
Sokáig váratott magára a polcon. Bele-bele olvastam, de mindig félre raktam, mert nehéz volt. Minden szereplő annyira magányos és mindegyikük élete lehetne jobb.
A 25 éves édesanya, Joss, akit nevelőszülők neveltek, és 13 évesen szült, súlyosbítva ezzel amúgy sem egyszerű gyerekkorát. Az idős néni, Madelaine, akinek senkije sincs. A börtönviselt Sammy, aki új életet szeretne kezdeni és nem is tud róla, hogy van egy fia. Tom, aki a kapocs mindannyiuk között, egy lakókocsi parkban él Joss-sal, az anyjával, de nem hívhatja anyunak, mert attól a lány dühös lesz. Joss egyébként is sokszor, és sok mindenért dühös. A fülszöveg jól leírja „Nem is igazán viselkedik anyaként, esténként szeret sokáig szórakozni, hétvégéken pedig elutazni a barátaival, ezért Tom gyakran magára marad, kénytelen egyedül boldogulni „
Elkezdtem olvasni és lehúzott. Megint a miértek, a hogyanok merültek fel bennem, és a keserűség. Reménykedtem oldalról oldalra, hogy kezdjen el tündérmesévé válni, legyen mindenki boldog.
Megkapjuk a „boldogan éltek” véget? Ezt mindenki döntse el önmaga. De zsebkendő legyen az érzékenyebb lelkivilágúak közelében.