Anglia, 1948
Rita és Rosie Stevens félárvák. Édesapjuk elesett a háborúban, édesanyjuk nehezen boldogul a mindennapok feladataival. Az egész ország még a háború következményeitől szenved. Amikor a kislányok anyja, a nem túl erős akarattal és lélekkel rendelkező Mavis úgy dönt, másodszor is férjhez megy, megkezdődik a poklok pokla. A lányok nem kívánatosak lesznek otthon és nagymamájuk szerencsétlen balesete után váratlanul háborús árvákat gondozó intézet falai között találják magukat.
A 9 éves Rita hatalmas erővel és elszántsággal próbálja meg védelmezni az életüket, menteni ötéves húga lelkét a falak közé zárt kegyetlen emberek viselkedésétől. A nevelők, az otthon dolgozói olyan fajta ridegséggel és szánalom nélküli magatartással viseltetnek a gyerekek iránt, hogy azoknak más választásuk nem marad, mint megtörni vagy megerősödni.
Rita Stevens bátrabban viseli a próbatételek adta nehézségeket, mint sok felnőtt körülötte. Kiáll az igazáért és foggal-körömmel harcol azért, hogy visszakerüljenek a szabad, biztonságos életbe. Mindezek mellett küzd anyja szeretetlen magaviseletével, mentegeti őt, amiért lemondott róluk, hogy egy erőszakos férfi kedvére tegyen, aki a férje lesz. Az új férj durva, erkölcstelen, erőszakos és esze ágában sincs más gyerekével bajlódni. Rita és Rosie anyja nem tud neki nemet mondani, ezért a lányok elveszítenek mindent, ami egy gyermeknek a legfontosabb: a szeretetet és a biztonságot.
A sors szeszélye folytán, amelybe belejátszanak a felnőttek is, mint oly sokszor, egyszer csak a lányok egy hajón találják magukat, ami Ausztrália felé viszi őket. Nem kellettek senkinek. Eldobták őket, mint valami használt zsebkendőt.
Rita különleges sorsa révén megérthetjük, hogy nem mindig azokból lesznek a legboldogabb emberek, akiknek minden körülmény adott a boldogsághoz. A kislány akaratereje, kitartása, tudásszomja és tehetsége révén az új világ lassan kitárul előttük. Vagyis csak előtte, mert húgát örökbe fogadják, ahol 10 évnyi szenvedés, erőszak után a felcseperedő lány nem tud megküzdeni démonjaival, és azok magukkal rántják őt a mélybe.
A könyv sodrása gyorsan magával ragadja az olvasót. Hol ökölbe szorul a kezünk, hol nevetve ujjonganánk, mert győzött a jó. Megrázó oldalak sora közli az olvasóval, hogy soha nem szabad feladni. De könnyebb ezt elgondolni, megfogadni, mint megtapasztalni az emberi gonoszságot, ridegséget és könyörtelenséget.
Szeretettel ajánlom azoknak, akik szeretnek kóborolni az emberi érzelmek kanyargós útvesztőjében.