110 éve született Szentkuthy Miklós, Kossuth-díjas, József Attila-díjas író
Édesanyja Götzler Gizella, szegény munkáscsalád gyermeke, édesapja Pfisterer Lajos, a nemesi címmel bíró nagy múltú osztrák Pfisterer család sarja.
1918-tól 1926-ig a Werbőczy (ma Petőfi) gimnázium tanulója, a Mária Kongregáció jegyzője, majd prefektusa. 1926-ban Vajthó László bevezeti a Napkelet szerkesztőségébe. Felveszi írói nevét. 1926–1931 között a Pázmány Péter Tudományegyetem angol–francia–magyar szakos hallgatója.
1927–1929 között rendszeresen jelennek meg írásai a Napkeletben, barátságot köt Szerb Antallal, Halász Gáborral, Hamvas Bélával. 1931-ben feleségül veszi Eppinger Dórát, aki egyetemi csoporttársa volt.
Többször tesz nagy utazást családjával, majd feleségével. 1925-ben részt vesz a római szentévi zarándoklaton, 1928-ban édesapjával hatalmas európai körutazást tesz, ekkor kezdi el Prae című regényét. 1931–32-ben feleségével egyéves angliai ösztöndíjat kap. 1937-ben Olaszországban jár, ahol nagy hatással van rá a Velencében látható retrospektív Tintoretto-kiállítás, melynek hatására megszületik benne a Szent Orpheus Breviáriuma című, tíz kötetesre tervezett regénykompozíciójának gondolata.
1932–1939 között a Barcsay utcai Madách gimnáziumban óraadó helyettes tanár. 1932. október 8-án megszületik lányuk, Pfisterer Marion (keresztlevele szerint Mária-Magdolna). 1934-ben megjelenik a Prae.
1939–1948 között az óbudai Árpád gimnáziumban tanít. 1948-ban Baumgarten-díjjal jutalmazzák és egyéves angliai ösztöndíjat kap, ahová feleségével utazik. Lányukat Svájcba küldik tanulni. Hazatérve elveszíti Árpád gimnáziumi állását, végül sikerül elhelyezkednie a Márvány utcai Kossuth Lajos Közgazdasági Technikumban, ahol felnőtteket tanít esti tagozaton angol és francia nyelvű kereskedelmi levelezésre. 1958-ig, nyugdíjaztatásáig itt dolgozik.
1952–56 között fordításokból él a család. 1956-ban jelenik meg Mozartról szóló Divertimento című regénye, ez az első könyve, melyet kiadó kért és közölt tőle. Ettől kezdve haláláig csak az alkotómunkának él.
1977-ben ismerte meg a családot Tompa (Müntzberger) Mária, aki ebben az évben tért vissza Magyarországra több mint két évtizedes franciaországi tartózkodásából. Ettől kezdve intellektuális társa, a hétköznapok gyakorlati életében is nélkülözhetetlen segítője a házaspárnak. Az író halála után több kéziratban fennmaradt Szentkuthy-regényt rendezett sajtó alá, melyeket a Jelenkor és a Magvető Könyvkiadó jelentetett meg.
Szentkuthy Miklós életműve terjedelmét tekintve is hatalmas. A Prae után több kisebb terjedelmű regénye jelenik meg magánkiadásban (Az egyetlen metafora felé, 1935; Fejezet a szerelemről, 1936), majd 1937-től a Szent Orpheus Breviáriumának kötetein dolgozik (Széljegyzetek Casanovához és a Fekete reneszánsz, 1939; Eszkoriál, 1940; Europa minor és Cynthia, 1941, végül a Vallomás és bábjáték, 1942). Hosszabb szünet után, 1956-ban jelenik meg a Divertimento, amit 1967-ig több életrajzi fantázia követ (Haydnról, Dürerről, Goethéről, Händelről). A Szent Orpheus Breviáriumának folytatása csak három évtizeddel később, 1972-ben jelenik meg II. Szilveszter második élete címmel, amelyet 1974-ben a Kanonizált kétségbeesés követ. A kilencedik rész, a Véres Szamár 1984-ben lát napvilágot. A tizedik, záró kötetet, az Euridiké nyomábant 1988-ban írta Szentkuthy, a regényt 1988. július 18-án bekövetkezett halála miatt már nem tudta befejezni. A töredéket Tompa Mária gondozásában jelentette meg a Magvető Könyvkiadó 1993-ban. Így az 1937-ben eltervezett monumentális regénykompozíció végül teljes lett.
105 éve született Sőtér István, Kossuth-díjas író, irodalomtörténész, esszéista, egyetemi tanár
Apja, nagybátyja az I. világháborúban meghalt, anyja és nagyanyja nevelte. Középiskoláit a szegedi piarista gimnáziumban végezte.
1931-1935 között a budapesti Eötvös Collegium tagja, francia–magyar–német szakon. 1935-1936 között a párizsi École Normale Supérieure ösztöndíjasa volt. 1936-ban az Eötvös Collegium francia előadója és könyvtárosa volt. 1936-1939 között a budapesti Egyetemi Könyvtár tisztviselője; 1939-1945 között közgazdasági pályán működött (a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara előadója, majd meghívásra a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének titkára).
1945-ben a Teleki Pál Tudományos Intézet tanára, majd 1946. augusztus 1-jétől a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium X. főosztályának helyettes vezetője, 1947. június 1-jétől vezetője. 1948-1952 között a szegedi egyetem tanára, 1952-től az 1960-as évek végéig az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, 1953-1956, 1963-1966 között rektora volt. 1956-ban oktatásügyi-miniszter helyettesként dolgozott.
1957-1983 között, nyugállományba vonulásáig az MTA Irodalomtörténeti Intézetének igazgatója volt, ehhez kapcsolódóan az 1974-ben indított Literatura című irodalomelméleti folyóirat első szerkesztőjeként (1974-1985) is működött. 1960-1969 között a Magyar PEN Club elnöke, 1970-1973 között az International Comparative Literature Association (AILC) elnöke, a Sorbonne doktora, a francia Ordre des Arts et des Lettres kitüntetettje.
Írói és tudósi pályája párhuzamosan alakult, bár 1949-1960 között szépíróként egyetlen torzótól eltekintve a hallgatást vállalta. Íróként a Válaszban, esszéistaként a Magyar Szemlében és a Nouvelle Revue de Hongrie-ben szerepelt. A Magyarok című folyóirat közölte Júdás c. drámáját 1947-ben. 1. a Színművészeti Főiskola végzős növendékei játszották az Ódry Színpadon, hangjátékként a Rádiószínpad sugározta, majd a Veszprémi Petőfi Színház vitte színre 1985. március 22-én. Fordította Hemingway, Emily Brontë, Graham Greene, Thyde Monnier regényeit.
15 éve hunyt el Károlyi Amy, József Attila-díjas magyar költő, műfordító
Édesapja a II. kerület helyettes elöljárója volt, édesanyja zongoraművésznek készült, de fiatalon férjhez ment, s a családi élet, a három gyerek gondja véget vetett művészi pályájának. A művészetek iránti fogékonyságát Amy örökölte, aki hat-nyolc éves korában már költőnek készült, s kamaszként - afféle ujjgyakorlatként - Reviczky-utánzatokat írt. Sokat és szívesen olvasott, különösen Vörösmartyt, Petőfit, a népköltészetet és a barokk költőket szerette, egyik fő prózai olvasmánya pedig a Quo vadis? volt. Az érettségi után a pesti egyetem magyar és német szakán tanult tovább, s többek között a nagy hírű irodalomtudós, Horváth János előadásait hallgatta a régi magyar irodalomról.
A diploma megszerzése után a Bajza utcai polgári iskolában tanított történelmet, magyart és németet, de hamarosan otthagyta a katedrát és szabadúszóként próbált megélni. Első verseit Babits közölte a Nyugat 1940. decemberi számában, később különböző irodalmi lapokban helyezte el költeményeit. 1941-ben publikálta első meséskötetét (A kislány, aki fütyülni tudott), 1946-ban a Singer és Wolfner kiadó jelentette meg Cili cica kalandjai című verses képeskönyvét, s később is szívesen írt gyermekkönyveket. A háború után sokat dolgozott a rádiónak, majd 1949-ben rövid ideig az Athenaeum Kiadó munkatársa is volt. 1948-ban lett a XX. századi magyar irodalom egyik legzseniálisabb költőjének, Weöres Sándornak a felesége, páratlanul harmonikus, művészileg is termékeny kapcsolatuk négy évtizedig tartott, Tarka forgó és Hetedhét ország címmel közös köteteik is megjelentek.
Lírája 1965-ös A harmadik házban című kötetében mutatta meg igazi arculatát. Látszólag eszköztelen verseiben a mindennapi élet történéseit, apró rezdüléseit helyezte kozmikus, mitologikus távlatokba, stílusa intellektuális, de gyakran tartalmaz játékos elemeket is. Az 1977-ben megjelent Kulcslyuk-líra című kötetével kezdődő korszakában új kötetkompozíciót alakított ki: a lírai montázs idézetekből, aforizmákból, reflexiókból, verses, olykor prózai szövegek kompozíciójából áll. A költészetet, különösen időskori lírájában, egyfajta világmagyarázatként, létértelmezésként fogta fel. Műfordítóként is jelentőset alkotott, angol, német, francia lírát fordított, Vonzások és viszonzások címmel kötete is megjelent válogatott műfordításaiból. Írt esszéket, visszaemlékezéseket (Születésem története), Moldován Domokossal együtt szerkesztette a Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben című kiadványt, s neki köszönhetjük az Andersen meséje nyomán készült Pomádé király új ruhája című Ránki-opera szövegkönyvét.
1981-ben József Attila-, 1996-ban Arany János-díjat kapott, 1990-ben az Év Könyve jutalommal ismerték el munkásságát. 1992-től volt a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Károlyi Amy Budapesten hunyt el 2003. május 29-én.
110 éve született Ian Fleming
Ian Lancaster Fleming született a Green Streeten Londonban 1908. május 28.-án, az első gyermek volt a négy testvére közül. Az Eton Főiskolán tanult ezután külföldön Németországban és Ausztriában.
A korai pályafutását a Reuters hírügynökségnél kezdte, mint bróker. A második világháború alatt igazgatói asszisztensként dolgozott a Haditengerészeti Hírszerzésnél az Admiralitásnak, Londonban. Sok titkos dologról tudomást szerzett. Volt tapasztalata ezen a téren. Sok karakter és esemény inspirálta, így írta meg később a Bond könyveit, melybe a tapasztalatait beleszőtte.
A háború után külföldön lett menedzser, külföldi tudósító a Kemsley újságnak, amely vezette a Sunday Timest és más újságokat. De az ő kreatív fantáziája titokban maradt egészen 1952-ig, mikor 43 éves volt. Vett egy házat Jamaikán és ott telepedett le. Körülbelül két hónap múlva megírta James Bond első kalandját a Casino Royaleban. Kiadott még további 13 Bond könyvet. Látta az ő karakterét, a 007-est játszó Sean Conneryt az első két filmben, a Dr. Noban és az Oroszországból szeretettelben.
Feleségül vette Anne Rothermeret 1952-ben, és az év augusztusában megszületett egyetlen fia, Caspar. Míg első szívrohamából lábadozott 1962-ben írt egy rövid történetet egy repülő autóról Casparnak, a Chitty Chitty Bang Banget (Csodakocsit). Ian Fleming 56 évesen halt meg 1964. augusztus 12.-én Kentben Sandwichben.
240 éve hunyt el François-Marie Voltaire
1694. november 21-én született Párizsban. Eredeti neve Francois-Marie Arouet, egy közjegyző ötödik gyermekeként született Párizsban, tanulmányait a jezsuiták iskolájában, a Collége de Clermont-ban végezte.
Moliére is ebben az iskolában tanult, és később mindketten a jezsuiták esküdt ellenségévé váltak. Szabados és csípős nyelve miatt hamarosan népszerű lett, alkalmi versei miatt száműzték, majd két, tévesen neki tulajdonított röpirat miatt 1717-ben, majd egy évre a Bastille-ba zárták. Itt kezdte írni Oidipusz című tragédiáját, melynek bemutatása rögtön híressé tette. Anyagi gondjai soha sem voltak, mert az írás mellett mindig sikerrel foglalkozott az üzlettel is. Ekkor vette fel a Voltaire nevet, mely feltehetően családi nevének anagrammája. 1725-ben egy arisztokrata aranyifjú, egy színházi vita miatt lakájával az utcán megbotoztatta, Voltaire sértettségében párbajra hívta ki a herceget, Voltaire-t elfogták, és immáron másodszor zárták a Bastille-ba, elkobozták a vagyonát, és Párizst is el kellett hagynia.
1726-1729 között Londonban élt, és az ott töltött három év meghatározó volt számára. Ez alatt a három év alatt alakult ki az, amit voltaire-i szellemnek nevezünk, egyrészt egyfajta életművészet, melynek az aktivitás az alapja, másrészt a hit a haladásban, az ész, az értelem erejében, harc a zsarnokság a fanatizmus és a dogmatikus gondolkodás ellen. Mind az angol arisztokrácia, mind a polgárság egyaránt befogadta, megtanulta a nyelvet, nagy hatással volt rá Locke ismeretelmélete, Newton fizikája.
1734-ben írta honfitársai okulására a Filozófia levelek című művét, melyet Párizsban elégették, s pár éves békés párizsi tartózkodás után újra el kellett hagynia a fővárost.
Kelet-Franciaországban, Cirey-ben, Chatalet márkiné házában talált menedéket, és itt töltött tizenöt évet "az isteni Emilie" mellett. Newton fizikáját tanulmányozta, későbbi történeti munkáihoz gyűjtött anyagot, és nagy vágya volt, hogy megújítsa a francia tragédiát, hiszen élete egyik legnagyobb szenvedélye a színház volt.
Ez idő alatt többször járt Párizsban, ahol már egy volt iskolatársa, d'Argenson gróf volt a miniszter, és a fontenoy-i győzelmet dicsőítő éneke, meg ügyes diplomáciai közvetítései a porosz udvarral megnyitották előtte a rég várt tisztségek útját, 1746-ban a Francia Akadémia tagja lett, a király pedig történészévé és kamarásává nevezte ki. Voltaire azonban mégsem érezte biztonságban magát, és Emilie halála után elfogadta II. Frigyes porosz király meghívását, akivel már 1736 óta levelezett. 1750-1753 között vendégeskedett a porosz király híres potsdami Sans-Souci kastélyában. Miután összekülönbözött II. Frigyessel, nem ment vissza Párizsba, hanem különböző svájci városokban és vidéken élt. Ekkor volt első nagy vitája Rousseau-val. A lisszaboni földrengés után, ahol ártatlan emberek ezrei pusztultak el, Voltaire már nem hitt a gondviselésben.
1758-tól Voltaire Ferney-ben, a svájci-francia határon vásárolt birtokot és itt élt, amely a 60-as évektől a felvilágosodás központja, Európa alkotó szellemeinek a zarándokhelye lett. Valóságos udvartartása volt itt, s mint a szellem fejedelme fogadta a hozzá sereglő nagyurak hódolatát. Nemcsak az Enciklopédiát támogatta pénzével, cikkeivel, befolyásával, hanem szinte elárasztotta Európát hosszabb-rövidebb filozófiai írásaival, pamfletjeivel, amelyeket nagyrészt álnéven adott ki. Kis "birodalmában" jó példával járt elöl, könnyített jobbágyai terhein, tanítót fogadott, órásmesterségre taníttatta őket.
1778-ban meghívták Párizsba, Iréne című darabjának egyik előadásán Párizs önfeledten ünnepelte a szerzőt, aki mielőtt elindult volna a fővárosba, így búcsúzott: "Elindulok Párizsba és az örökkévalóságba". Két hónap, múlva 1778. május 30-án hunyt el "a felvilágosodás korának koronatanúja".