Vegyünk egy átlagos, tizenhat éves kamaszlányt, aki a kamaszok legnagyobb problémájával küzd: a meg nem értettséggel. Unalmas, klisés, tucatkarakter lenne, ha nem lenne élethelyzete az átlagon túlmutató. „Szerencsére” a mű főhősnőjének nem csak a meg nem értettséggel és a kamasz lét általános viszontagságaival kell szembenéznie, hanem egy széthulló családdal, az ezzel járó magánnyal és olyan nehéz témákkal, amikkel egy felnőtt is nehezen birkózna meg.
Főhősnőnknek minden megadatott, amit egy ember szeretne elkerülni: egy labilis, alkoholista anya, egy szintén alkoholista, molesztáló nevelőapa, egy önző apa, akire nem lehet számítani, egy ugyancsak önző fiútestvér, egy értetlen nagymama és még egy szörnyeteg irodalomtanár is… Egyedüli társai Dezső és Frici, a két kandúr, akik mellette állnak a családi konfliktusoktól az irodalom pótvizsgáig mindenben.
A történet alaphelyzete sajnos nem teljesen szürreális, hiszen sok fiatal él hasonlóan „bonyolult” körülmények között. Ennek ellenére a szerzőnek sikerült egy ilyen súlyos és nyomasztó témát feldolgozó történetet a valóság és a fantázia határára állítani, sokszor maga az olvasó sem tudja eldönteni egyértelműen, hogy mi hová tartozik… A két kandúr – Dezső, aki Kosztolányi Dezsőt, és Frici, aki Karinthy Frigyest hivatott életre hívni a műben – ugyancsak remek eszköze a művet emészthetővé tévő könnyedségnek. Két ilyen alak még az irodalom-felelést is izgalmassá tudja tenni…
Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik nem riadnak vissza a nehezebb témáktól, talán maguk is menekülést keresnek a hétköznapokból egy könyv erejéig, vevők a jó humorra és utálták az irodalom-órákon a közhelyes műértelmezéseket.