Babits Mihály: A gólyakalifa
Babits Mihály, a 20. század eleji magyar irodalom egyik legnagyobb alakja. Babits első regénye különösen izgalmas, mert az álom és valóság határmezsgyéjén játszódik, és mélyen emberi, ugyanakkor nyugtalanító kérdéseket vet fel az identitásról és a tudatról.
A történet hőse, Tábori Kornél kettős életet él: nappal saját valóságában, éjjel pedig egy másik ember, egy szolgalegény bőrében találja magát. Ez a különös álomvilág egyre inkább beszivárog a mindennapjaiba, mígnem a két lét összeolvadása tragédiába torkollik.
Számomra különösen érdekes volt az álom problematikája – ahogyan Babits bemutatja, mennyire bizonytalan a határ a tudatos és tudattalan között. Elgondolkodtatott, hogy vajon mennyire uraljuk saját életünket, és mennyi minden zajlik bennünk, amiről alig van tudomásunk.
A regény pszichológiai és filozófiai vonatkozásai rendkívül izgalmasok, mintha Freud gondolatai sejlenének fel a sorok mögött. Tetszett, ahogyan Babits finoman, de kíméletlenül tárja fel az emberi lélek mélységeit, miközben megőrzi a mű költői, álomszerű hangulatát.
Ken Kesey : Száll a kakukk fészkére
A szerző Ken Kesey az 1960-as évek elején egy elmegyógyintézetben dolgozott, így hitelesen és megrázó őszinteséggel ábrázolja az ott zajló embertelen viszonyokat.
A történet középpontjában McMurphy, a lázadó, szabadszellemű férfi áll, aki az elmegyógyintézet falai között próbálja meg felrázni a rendszer által megtört embereket, szembeszállva a rideg és kegyetlen Ratched nővérrel.
Számomra a regény legérdekesebb vonása az volt, ahogyan bemutatja, milyen kegyetlenségek és visszaélések történtek az elmegyógyintézetekben, és hogy mennyire könnyen bélyegeztek meg embereket “őrültként” pusztán azért, mert nem illeszkedtek a társadalmi elvárásokhoz.
A könyvből készült egy kiváló filmadaptáció, Jack Nicholson főszereplésével, amit a regény elolvasása után mindenképpen ajánlok megnézni!