Katherine Applegate: Ivan, az egyetlen
Ivan egy nagyon jó természetű gorilla. A Nagy Csúcs Bevásárlóközpont és Játékterem 8-as kijáratánál él, és hozzászokott ahhoz, hogy emberek bámulják lakhelyének üvegfalain át.
Ritkán hiányzik neki az az élet, amelyet egykor a dzsungelben élt, valójában alig-alig gondol rá. Ehelyett nemrég látott tévéműsorok jutnak az eszébe, és jó barátjával, Stellával, egy idős elefánttal, és Bobbal, egy kóbor kiskutyával tölti a napjait. De leginkább a művészetről gondolkodik, és arról, hogyan lehet színekkel és jól rajzolt vonalakkal megragadni egy mangó ízét vagy a falevelek susogását.
Azután találkozik Rubyval, az elefántbébivel, akit elragadtak a családjától, és akinek a hatására már más szemmel látja az otthonukat és a művészetét.
Amikor Ruby megérkezik, vele jön a változás is, és most már Ivantól függ, hogy vajon jobbra tudja-e fordítani az életüket.
Katherine Applegate humort és megrendítő érzelmeket vegyítve hozza létre Ivan felejthetetlen, egyes szám első személyben elmesélt történetét, amely a barátságról, a művészetről és a reményről szól.
Katherine Applegate: Fűzfanni
A Föld vénséges vén, és mi nem vagyunk azok: ez minden, amit észben kell tartanunk.
A tizenegy éves Fűzfanni rengeteg élőlény iránt lelkesedik, de kedvencei azok a nehezen szerethető állatok, akiket bűzrikkancs néven ismer a környék. Véletlenfalva lakói szörnyeknek tartják őket, de Fűzfanni biztos abban, hogy ezek az állatok létfontosságú szerepet töltenek be a természetben.
Az utóbbi időben azonban a természet megharagudott az emberekre. Véletlenfalvát mindenféle baj sújtja, és a szárnyas macik közül is egyre kevesebben térnek haza, pedig ezek a költöző állatok emberemlékezet óta a kék fűzfák lombkoronájában telelnek csillogó buborékfészkekben. Idén viszont egyetlen szárnyas maci sem tért vissza, és senki sem tudja, miért.
Amikor egy ajándék varázslattal lepi meg Fűzfannit és barátját, Konrádot, a lány elhatározza, hogy kiáll az állatokért, és még az eltűnt szárnyas macik rejtélyét is sikerül megoldania.
Audrey Alwett: Charly és a lélekvarázsló
Charly Vernier nem átlagos kisfiú. Neves varázslócsalád leszármazottja, nagymamája pedig a világ egyik legelismertebb mágikája.
Azonban Charly erről mit sem tud. Egy tragikus napon megjelenik a Halál allegóriája, és magával viszi a nagymama emlékeit, kiürítve ezzel az asszony lelkét. Charly feladata lesz, hogy visszaszerezze az ellopott emlékeket, számtalan kalandot és veszélyt vállalva ezzel magára.
Barátai, Lin mester és egy bátor varázslótanonc segítségével Charly a rejtélyes Thadamba utazik, hogy csapdába csalja a Halált. Azonban hamar rá kell jönniük, hogy az emlékek eltulajdonításánál sokkal nagyobb bűnök és összeesküvések írhatók a varázsvilágot irányító Magiszterek számlájára.
A Harry Potter világát idéző, üde, francia regény szórakoztató és elgondolkodtató módon nyúl a varázslatok és a természetfeletti témájához, eleven atmoszférájával pedig képes bármilyen korosztályt magába szippantani.
Izgalmas, kalandokkal teli utazásra invitál, egy olyan mágikus világba, ahová gyermekként mindig is el szerettünk volna jutni.
David Baddiel: Mindennap szülinap
Sam tizenegyedik születésnapján semmi különös nem történt.
Egészen addig, amíg a szobája ablakából egyszer csak meglátott egy hullócsillagot. Sam emlékezett rá, hogy az anyukája azt mondta, ha hullócsillagot lát, gyorsan kívánjon valamit. Így hát hangosan kimondta, amire a legjobban vágyott: – Bárcsak mindennap szülinapom lenne!
Sam akkor még nem tudta, hogy a kívánságokkal olykor nem árt óvatosnak lenni…
Fantasztikus szülinapi ajándékkönyv a Tökéletes szülő kerestetik című könyv szerzőjétől, David Baddieltől!
Ülj fel az élmények hullámvasútjára, és add át magad az önfeledt szórakozásnak!
Békés Pál: A kétbalkezes varázsló
Történetünk első helyszíne: a varázslóiskola, hőse Fitzhuber Dongó, a legügyetlenebb varázslótanonc, aki éppen a diplomájára vár. Ha megkapja, okleveles mestervarázslóként lehet pályakezdő.
Békés Pál kitűnő humorú meseregénye a kétbalkezes varázsló első nagy tettének izgalmas krónikája. Hogyan kutatja fel hősünk egy irdatlan lakótelepen Első Badar király egykori mesebirodalmának szétszórt udvartartását és a király legkisebb lányát, a szépséges Lanolint.
Békés Pál: A Félőlény
A világ már nem olyan, mint régen. Nincs béke, nincs nyugalom, mert rémek tartják rettegésben a Kiserdő-lakókat. Köztük is kiváltképp egyet, a Félőlényt.
s rá akarják venni, hogy csapjon fel közéjük, akkor nem esik bántódása. Hogy sikerül-e rábírni? Meglátjuk.
Egy biztos. Kiderül, hogy szörnnyé válni könnyű. Szörnyen könnyű. Nem lenni szörnnyé: az a nehéz…
Békés Pál: A Bölcs Hiánypótló
Hiányérzeted van? Elégedetlen vagy magaddal? Hiányzik némi bátorság, fürge láb vagy duzzadó karizom? Csak egyvalakihez fordulhatsz.
Nem, nem varázsló. Varázslóból van kicsi és nagy, erdei és mezei, jó, gonosz, fekete és fehér, belőle viszont egyetlenegy létezik az egész világon. Vagyis a végén. Ő hiányt pótol, tehát pótolhatatlan.
Kapujában sorban állnak a töröttek, a repedtek, görbék, csorbák, csálék, csempék, és ő pótolja a hiányaikat. Senkit el nem ereszt üres kézzel.
Békés Pál meseregényének hősei reménykedhetnek: talán az ő bajukra is talál orvosságot a Bölcs Hiánypótló.
Claire Barker: Borsházy Bojtorján, a szellemkutya 1-2.
1.
Ismerkedj meg Borsházy Bojtorjánnal, a halálosan cuki szellemkutyával, a Csillagfény Kúria kísértetével!
Bojtorján bajba került. Szeretett gazdájának, Micinek és kissé dinka szüleinek lehet, hogy el kell költözniük a házukból, őt pedig itt kell hagyniuk!
A CS.Ő.R, vagyis a Csillagfény Őrszellemeinek titkos társasága vajon tud-e Micin segíteni, hogy megmentsék otthonukat?
És ez még csak a kezdet!
2.
Borsházy Bojtorján barátságos szellemkutya, aki egy csapat más házikedvenc szellemével együtt a málladozó Csillagfény kúriában kísért.
Amikor Bojtorján, és imádott kisgazdája, Mici meghív egy igazi cirkuszt a birtokra, hatalmas az izgalom.
De a nagy sátorban, a bűvészek, légtornászok és bohócok között Bojtorján kiszagol valami állati nagy titkot…
Acsai Rolalnd: Regény a csodaszarvasról
Egy könyvbe ültetett és lóháton végigvágtatott, kalandos „road movie”-t tartasz a kezedben.
Miközben olvasod, megismerheted a magyarság egyik legizgalmasabb, legszebb és legfontosabb eredetmondáját, aminek középpontjában a rejtélyes csodaszarvas és a hősies elszántság áll, és közben megtudod azt is, hogy mennyit kellett őseinknek küzdeni azért, hogy megtalálják hazájukat.
Egy Magor nevű, mai iskolásfiú a balul elsült iskolakirándulás közben eltéved, és leesik egy szakadékba. Szerencsére a bokrok felfogják az esést, és csak elájul. Közben egy különös álmot lát, aminek ő a főszereplője, csak a kor nem stimmel.
A huszonegyedik század helyett az ókorba került, táltosok, démonok, sárkányok és ördögfiókák közé…
Hogy mi lesz ennek a vége? Kapaszkodj, hogy ki ne ess a nyeregből!
Aytül Akal: Léggömbök a magasban
Készen álltok egy meglepetésekkel teli égi kalandozásra? Akkor máris repülhetünk az ég felé színes léggömbök kíséretében!
Aytül Akal Léggömbök a magasban című kötetében mindennapjainkat érintő témákat dolgozott fel kilenc szórakoztató novellában. Olvashatunk a bevásárlóközpont felé tartó és óriási dugóba keveredett családról, internetfüggő nagyapáról, hiperaktív hercegről és hercegnőjéről, újévi kívánságokról, a titokzatos füzetről és a sértődékeny nagymamáról.
A kedves és mulatságos történetekben biztosan találnak majd a saját életükre is ráillő jeleneteket!
Bányai D. Ilona: Én viszem a zászlót
Van-e olyan ember, aki kiskorában sohasem álmodozott arról, milyen lesz a jövője? Aki sose gondolt arra: mi lesz velem, hogyan élek majd, ha nagy leszek?
Biztosan törte a fejét ezen mindenki, bárhol, bármikor élt is. Hát még mennyit rágódhatott rajta egy olyan gyerek, akinek a puszta életén kívül nem volt semmije, akitől elvettek mindent, ami fontos volt számára, akinek az otthona, a családja nélkül már csak az álmai maradtak. Nem csoda, ha egy éhező, szakadásig dolgoztatott árva arról ábrándozik, hogy egyszer megszabadul a kegyetlen rabszolgasorstól.
Arról álmodik, hogy szabad lesz és boldog, ha eljuthat a csak a mesékből ismert, mégis igazi szabadságért harcoló seregbe.
Bartók Imre: Dlöf alkonya
Dlöf vidékein egészen mostanáig a legkülönfélébb teremtmények éltek békében egymás mellett.
Gondosan feljegyezték népük homályba vesző történetét, megénekelték hőseiket, és némán faggatták a csillagokat sorsukról – a nyugodt esztendők azonban véget értek.
Rejtélyes horda pusztít el mindent, ami az útjába kerül, és úgy tűnik, csak hárman járhatnak utána az igazságnak, és akadályozhatják meg a katasztrófát: egy ifjú ork, aki legszívesebben a kertjét gondozza, miközben a világ titkairól töpreng, egy magának való troll lány, aki rébuszokban beszél, és egy modortalan elf, akinek mindenkihez van egy keresetlen szava. Mindhármójuk életét felborítja a rájuk leselkedő veszedelem, és mindhárman eltökéltek, hogy megmentsék otthonukat, Dlöföt, ahol semmi sem egészen az, aminek látszik.
A Dlöf alkonya, Bartók Imre első ifjúsági regénye egy szépirodalmi igénnyel bemutatott, egyedi világot tár az olvasó elé, amelyet Krizbo különleges, hangulatteremtő illusztrációi tesznek igazán kivételessé.
Benyák Zoltán: Képtelen történet
Max történeteket ír. Különlegeseket, vicceseket, fantasztikusakat. Ez a munkája, és jól csinálja.
Olyan jól, hogy észre sem veszi, a meséiben él. Egy olyan világban, ahol a történetei veszik körbe: hősök, fura lények, vad tájak. Ám egy napon bekopogtat az egyik szereplője, egy szemtelen kislány, és arra kéri, segítsen megtalálni az egyik történetben elveszett holmiját. Max belemegy a dologba.
A lánnyal az oldalán kilép biztonságos tornyából, és a kalandok rögtön elsodorják. Egyenesen a szörnyek, legendák, gonosz tervet szövő szereplők világába.
Benyák Zoltán páratlan fantáziával alkotta meg új regényét. Újra átélhetjük az Alíz csodaországban, vagy Óz, a nagy varázsló élményét.
Lehetünk gyerekek, elengedhetjük a fantáziánk, együtt nevethetünk, aggódhatunk hőseinkért a Képtelen történet minden egyes oldalán.
Benyák Zoltán: Féktelen történet
Moirának nincs könnyű dolga. Nem elég, hogy Max, a nagy mesélő örökségét kell cipelnie, de a gimis évek is megviselik.
Mindennek a tetejébe egy esős szeptemberi napon megjelenik egy beszélő vízköpő, aki eszébe juttatja azt a másik világot, ahol kislányként járt. A hősök és gonosztevők világát, a vad utazásokét.
Moira átmegy a féktelen kalandok földjére, hogy másodszor is megjárja Alíz csodaországát, Oz királyságát, a többi legendát. Régi és új útitársak szegődnek mellé, megismerkedik egy olyan jóképű fiúval, amilyenek csak a mesékben vannak. Áthajózik néhány ősi krónikán, megharcol olyan szörnyekkel, amik ezeréves mítoszokból kúsznak elő.
Te, aki e sorokat olvasod, azt gondolod, hogy tudod, mi történik majd ezeken a vad lapokon… de hidd el nekem, még csak nem is sejted.
Benyák Zoltán még magasabbra emeli a tétet a Képtelen történet folytatásában. A fantázia sodrában a Féktelen történet szavai a főszereplővel együtt viszik az olvasót az elfeledett mesék birodalmába.