A sorozatokat kedvelők között hatalmas népszerűségnek örvend a Csernobil c. minisorozat. Nem véletlenül. Vannak témák, történelmi események, amelyekről azt hisszük könnyedén, hogy mindent tudunk, mert az újságok már telezengték a világot, készültek cikkek, megemlékezések százszámra. Csernobil is ilyen. A láthatatlan halál síremléke.
A 20. század embere sok mindent tud a halálról, a szenvedésről, a kínokról, a fájdalomról, de mindezt legfőképp a médiából. Ezért meg is érinti, meg nem is. Ami nincs a közvetlen közelünkben, nem tapasztaljuk meg a hétköznapok forgatagában, az lehet akár a világ végén is, vagy csak a szomszéd városban, egyszerűen csak hír marad.
Szvetlana Alekszijevics könyve nemcsak azért remekmű, mert önmagában véve is az, hanem, mert olyan hangon mer szólni, ahogyan kevesen. Úgy lát a szenvedések mögé, hogy közben mindegyikünkben megpendíti a legérzékenyebb húrt. Mindannyian úgy élünk egy bizonyos fokig, mintha életünk végtelen és lebetonozott alapon állna, aztán elég egy fuvallat és romba dől a szalmakunyhó.
Rengeteg embert megszólaltat, aki elmondják, hogy az élet változásai nem azok, hogy reggel felkelek, dolgozni megyek, panaszkodom és veszekszem a gyerekkel, hanem amikor minden elveszik, ami addig volt. Az összes tárgy, eszköz és érzelem is, amit eddig magunkénak hittünk.
A láthatatlan halál nem csak emberek öl meg, hanem állatokat, növényeket és az élettelennek hitt földet is. A föld sem lesz már a miénk, amelyen élünk, ami életet ad.
És meghalnak sorra mind, akiknek kötelező Csernobilba menni, akik menteni próbálnak másokat, vagy csak a szovjet virtus miatt kalandnak hiszik a poklot. Elpusztulnak állatok, amik nem értik, miért ölik őket idegenek. Tönkremennek lelkek, akik gyilkolják őket. És jönnek sokan, akik fosztogatnak, rabolnak, akik a sugárfertőzött tojást, húst eladják a nagyvárosokban.
És szétporladnak lelkek, akik tovább élnek a fertőzött területeken, mert nem tudnak máshol boldogulni. Azok, akik a fehérorosz föld rabjai. Akiknek az életük a házuk, a kertjük és pálinkáért megmentett macskájuk.
Döbbenetesen mély vallomások teszik az írónő könyvét letehetetlenné. Nem lesz tőle jó kedvünk, mert Csernobil hatása sajnos nemcsak a könyv lapjain marad életünk része.
Imre Hilda
