Legújabb könyveink

Könyvek fiatal felnőtteknek (YA)

Julie Murphy: Puddin' - Változtass a szabályokon!

Image
Puddin' - Változtass a szabályokon!

Millie kicsi kora óta egy fogyitáborban tölti a nyári szünidőt. Kivéve talán az ideit. Ebben az évben ugyanis titkos terveket szövöget - hírolvasónak készül, és reméli, hogy részt vehet az austini egyetem újságírói táborán. Mindeközben pedig folyton arról ábrándozik, hogy végre sikerül megcsókolnia a fiút, aki már régóta tetszik neki. Callie a suli csini csaja, a pomponcsapat kapitányi posztjának várományosa, és persze a város egyik legnépszerűbb pasijának barátnője. Minden sínen van az életében, amíg ki nem derül, hogy a helyi edzőterem - ahol Millie dolgozik - már nem tudja szponzorálni a csapatát. Callie-ék úgy döntenek, bosszúból megdobálják a helyet vécépapírral és tojással. Azonban ha a lány előre sejtette volna, hogy a kivillanó medálja elárulja majd a biztonsági kamera felvételén, aztán a tánccsapat rákeni az egész balhét, a pasija meg szakít vele, akkor tuti jobban átgondolta volna a dolgot... Callie-nek végül az edzőteremben kell ledolgoznia az okozott károkat. Itt ismerkedik meg Millie-vel, és hamarosan mindkettőjük számára kiderül, hogy jóval több közös vonásuk van, mintsem gondolták, és mély barátság kezd kibontakozni közöttük.

Mel Wallis de Vries: Bűnös

Image
Bűnös

Egy iskolában egymás után három diák is öngyilkosságot követ el. Úgy tűnik, az esetek között nincs összefüggés: a lányok nem ugyanabba az osztályba jártak, és csak futólag ismerték egymást. A rendőrség pusztán különleges egybeesésként tekint az ügyekre. Ám akkor a tizenhat éves Tess kap egy levelet, amely mindent megváltoztat: "Te vagy a következő..."

Tess nyomozni kezd, és megdöbbentő felfedezést tesz. Attól fogva a saját életéért kell küzdenie. De senki sem hisz neki.

Cookie O'Gorman: Piszkos tánc

Image
Piszkos tánc

Sadie sosem hazudik, nem csal, és nem lóg a suliból, igazából fogalma sincs, hogy hogyan lehetne egy kicsit kalandosabban és bevállalósabban élni. Úgy is mondhatnánk, hogy egy földre szállt angyal. Nem csoda, hogy a pályaválasztási teszt eredménye szerint csodás apáca lehetne, holott ő a tánc világában képzeli el az életét. Azonban épp elutasította beküldött videóját a Tánc a peremen, a világ legnagyobb online táncközössége. Ráadásul a Sarki Táncstúdióban is azt mondják, hogy a lány túl kedves és ártatlan, érezhetően nincs elég élettapasztalata, pedig egy művésznek igenis ismerni kell az élet minden bugyrát. Barátai, Kyle és a 79 éves Betty egyetértenek abban, hogy itt az idő, Sadie-nek bele kell vetnie magát a dolgok sűrűjébe. A nagy megújuláshoz azonban szüksége lesz egy edzőre is.
Kyle ikertestvére, Colton hajlandó tanítani a lányt egy feltétellel: az elkövetkezendő hónapban mindent meg kell tennie, amit csak parancsol neki. A kezdeti nehézségek után, Sadie határozottan belerázódik a szerepébe. Lehet, hogy rossznak lenni jó?

Julie Buxbaum: Remény és más csattanók

Image
Remény és más csattanók

Abbi Goldstein éppen olyan, mint bármelyik tinilány, kivéve talán néhány apróságot: híres alteregója, Remény baba internetes mémek tárgya, egyébként asztmás, és egyesek néha könnyekben törnek ki, amikor felismerik. Abbi szinte az egész eddigi életét a szeptember 11-i terrortámadások árnyékában élte le. Azon a végzetes napon készült róla egy fénykép, amely később ikonikussá vált: ezen Abbi (vagyis Remény baba) születésnapi papírkoronát visel, és kezében egy piros léggömböt tart. Mögötte a World Trade Center déli tornya éppen összeomlik.
Most, tizenöt évvel később Abbi kétségbeesetten vágyik az ismeretlenségre, ezért úgy dönt, a tizenhetedik születésnapját megelőző nyarat inkognitóban tölti két városra az otthonától, a Knight napközis gyermektáborban. Alig várja, hogy a következő nyolc hétben négyéves gyerekek táborvezetője lehessen, akik egyike sem hallott még soha Remény babáról.
Kár, hogy Noah Stern, akinek az élete menthetetlenül darabokra tört azon a rettenetes napon, hasonló terveket szőtt a nyárra. Úgy érzi, a sors keze van abban, hogy találkozott Remény babával. Abbi biztosra veszi, hogy ez inkább katasztrófa. Hamarosan azonban szövetségre lépnek, és nehéz kérdéseket tesznek fel a Remény babás fényképen megörökített történelemmel kapcsolatban. De vajon készen állnak rá, hogy válaszokat kapjanak?

Krimi, thriller, horror

Lee Child: Sohanapján

Image
Sohanapján

Jack Reacher egy távolsági buszon utazva egy el-elbóbiskoló idős úrra lesz figyelmes. Egészen pontosan a zsebéből kikandikáló vastag borítékra. Amilyenben a bankfiókból kivett pénzt tartják. Sajnos azonban nemcsak az ő figyelmét kelti fel a valószínűleg több tízezer dollárt tartalmazó boríték, hanem egy gyanús fiatalemberét is. Amikor mindketten leszállnak a buszról, Reacher követi őket az isten háta mögötti kisváros utcáin, és az idős úr segítségére siet.
De miért tart magánál valaki ennyi készpénzt? Reacher hamar rájön, hogy az öregúr és a felesége hatalmas összeggel tartozik. Nagyon rossz embereknek. Akik nem értenek a szép szóból. Reacher úgy dönt, segít az idős házaspárnak, így nemsokára az ukrán és az albán maffia közötti véres háború kellős közepébe csöppen. Őt azonban nem olyan fából faragták, hogy megijedjen az uzsorásoktól, a verőlegényektől, a bérgyilkosoktól, így elhatározza, hogy megleckézteti a hatalmasokat, és elszámol a kapzsikkal. Az esélyei elég rosszak. De Reacher hisz abban, hogy az igazságnak előbb-utóbb győznie kell… és ő nem vár sohanapjáig.

Rita Falk: Savanyúkáposzta-kóma

Image
Savanyúkáposzta-kóma

Nem könnyű Franz Eberhofer, a testestül-lelkestül bajor rendőr élete. Áthelyezés Münchenbe, váratlan vetélytárs felbukkanása az örök barátnő Susi mellett, s ott van még a holttest is, amely a Papa ellopott, majd megkerült öreg autójának csomagtartójában fekszik, s amellyel illetékesség hiányára hivatkozva egyetlen rendőri szerv sem akar foglalkozni. A gyilkosság felderítése így Franzra marad, aki természetesen most is számíthat régi barátja, Rudi Birkenberger segítségére. Már amikor Rudit éppen nem teríti le a savanyúkáposzta-kóma… Rita Falk nagysikerű bajor krimisorozatának ötödik részében jól ismert morbid-fekete humorával folytatja Franz Eberhofer nyomozásainak történetét.

Jamey Bradbury: Ösztön

Image
Ösztön

Tracy Petrikoff az alaszkai vadonban nőtt fel szánhúzó apjával és öccsével. Napjait leginkább állatnyomok követésével és kutyák futtatásával tölti a környező erdőségekben. A lány minden álma, hogy apja nyomdokaiba lépve a felnőttek között indulhasson az Iditarod szánhúzóversenyen, a világ legkeményebb és egyben legcsodálatosabb terepén. Tracynek azonban van egy másik élete is. Született csapdaállító és vadász, és gyakran titokban járja az erdőt, hogy különös szenvedélyének, a vérivásnak hódoljon. Az állatok vérével átmenetileg azok érzékszervi tapasztalatait és emlékeit is megörökli, hogy a vadont a maga teljességében lássa. Egyetlen szabályt viszont be kell tartania: embereket soha nem bánthat.
Tracy élete gyökeresen megváltozik, amikor idegenek jelennek meg a környékükön. Egy napon váratlanul megtámadja őt egy férfi az erdőben, és dulakodás közben a lány eszméletét veszti. Bár a támadást szerencsésen túléli, mégsem tud pontosan visszaemlékezni az eseményekre, hazafelé pedig megtalálja a férfi pénzzel teli hátizsákját. Másnap a házuk melletti fák közül súlyosan sérült ember bukkan fel, a sebét egy ahhoz hasonló vadászkés okozta, mint amit Tracy szokott magánál hordani. A történtek hatására a lány végképp elbizonytalanodik. Vajon ez az ember támadt rá? Vajon azért jött, hogy befejezze a munkáját? De őt ki sebesítette meg? És ha felépül, újra eljön, hogy visszaszerezze a pénzét?
Időközben feltűnik a környéken a különös Jesse Goodwin, aki éppen munkát keres, és végül a Petrikoff családnál kezd el dolgozni. Tracy hiába érzi, hogy a fiú rejteget valamit, és köze lehet a sebesült férfihoz, nem tudja figyelmeztetni az apját anélkül, hogy bevallaná saját tetteit. Hamarosan világossá válik, hogy veszély közeleg: bakancsnyomok jelennek meg a ház körül, ijesztő arcok figyelik a lányt a versenyeken, Jesse pedig egyre rejtélyesebben viselkedik, mintha szándékosan titkolna valamit a család elől. Tracy végül úgy dönt, neki kell megvédenie a családját, és kiderítenie, kik lehetnek valójában a titokzatos idegenek.

Kevin Lyon: Evelyn

Image
Evelyn

„Egy görbe hátú, alacsony, szemüveges emberke fiatal leányok fejpreparátumai mögött büszkélkedett. – Nagyon szépek, Monsieur! – mondta elismerően a márki. - Hol tett szert ezen csinos példányokra? – Kérem szépen, én az Állami Leánynevelő Intézet illem- és tánctanárja vagyok. A donorok a tanítványaim voltak. – Oh, értem. Mondja csak, a Leánynevelő Intézetben nem tűnik fel a hiányuk? – Dehogynem. Bár havonta csak egyet-egyet választok ki magamnak.” A könyv fejezetekre bontva 11 különálló, ám egymással több szálon kapcsolódó meghökkentő történetet mesél el, melyek nem nélkülözik az írótól megszokott perverz jeleneteket. Század eleji emberkísérletek, gonoszságot tanító tanintézet, preparált emberi fejek teszik borzongatóvá a regényt, ám annak igazi különlegességét az időrendben kevert események összefüggéseinek felismerése adja. A XIX. század végi és XX. század eleji párizsi történet a nagysikerű Kevin horrornaplója és a Pszichonapló című thriller szereplőit is felsorakoztatva fedi fel a titokzatos Evelyn múltját.

Figyelem! Kizárólag 18 éven felülieknek!

Romantikus könyvek

Danielle Steel: Nemes harc

Image
Nemes harc

A hatvanas évek Amerikájában Meredith McKenzie családjában egyedül a nagypapa figyeli büszkén, ahogy unokájában szenvedélyes érdeklődés ébred a világ dolgai és az igazság iránt. A modern felfogású, szabadgondolkodó nagypapa arra biztatja a kislányt, hogy mindig álljon ki amellett, amiben hisz, és védelmezze a védteleneket.
Szavai utat találnak unokája lelkéhez, de felnőtté válása során Meredith mind gyakrabban kerül szembe a hagyományokhoz konokul ragaszkodó apja akaratával, aki szerint a nőknek nem az a rendeltetésük, hogy ledöntsék a korlátokat és átírják a jól bevált szabályokat. Egy nő menjen férjhez, szüljön gyerekeket, és teremtsen igazi otthont - mint Meredith édesanyja.
Meredith azonban ennél többet akar kezdeni az életével. Tapasztalja, hogy a világ változóban van, és meggyőződése, hogy a nőknek is hallatniuk kell a hangjukat ahhoz, hogy a dolgokat jobbá tegyék. Mindannak a megváltoztatására teszi fel az életét, amit az apja képvisel.
Ám egy szörnyű csapás Robert McKenzie-t is belátásra és értékrendje újragondolására készteti. Végre megérti, hogy nem változtathatja meg a lányát, ő sohasem válik olyanná, mint az édesanyja.
Mert Meredith annyira más...

Catherine Bybee: Vasárnapra elcsábítva

Image
Vasárnapra elcsábítva

Maggie Rosenthal munkája során házasságokat szervez, a magánéletben azonban egy független, két lábbal a földön járó nő, akit még egy jóképű, napbarnított bőrű, elegáns öltönyt viselő férfi sem tud egykönnyen elcsábítani. Maggie azért érkezik Sapore di Amoréra, a gyönyörű nyaralószigetre, hogy ügyfelei számára felmérje mint lehetséges helyszínt, nem pedig azért, hogy a sziget tulajdonosával flörtöljön. Azonban a férfi vonzerejének nehéz ellenállni – még az a nő is a hatása alá kerül, aki kategorikusan elutasítja a szerelmet.
Valentino Masini sikeres, lélegzetelállítóan sármos üzletember, aki minden idejét a munkájának szenteli. Álmában sem gondolja, hogy egyszer mindennél jobban fog vágyni a nőre, aki egy nap megjelenik a szigetén és hurrikánként felforgatja az egész életét. Ám mikor már épp elhatározza, hogy maradásra bírja Maggie-t, valaki értésükre adja, hogy a nő jobban teszi, ha eltűnik a szigetről… örökre.

Lesley Pearse:

Image
Ház az utca túloldalán

A huszonhárom éves Katy Speedet lenyűgözi a szemközti ház. Gloria, a nő, aki ott él, egy divatos ruhabolt tulajdonosa Bexhill-on-Sea-ben, Katy munkahelyétől csak egy ugrásra, és csodálatos szomszéd. De ki az a nő, aki szombatonként jön hozzá egy fekete kocsival, miközben Gloria dolgozik? Néha nőket hoz magával, máskor a nőkkel együtt gyerekeket is.

Hilda, Katy anyja elítéli Gloriát. Azt állítja, nem lepődne meg, ha kiderülne, hogy ezeket a titokzatos látogatókat most engedték ki a börtönből. Lehetséges, hogy Gloria titokban bűnözőket hoz a közösség szívébe, vagy még rosszabb?

Aztán egy este leég a ház. A romok között megtalálják Gloria és a lánya holttestét. Katy biztos benne, hogy a megmagyarázhatatlan látogatók a felelősek, amíg az apját le nem tartóztatják, és gyilkossággal nem vádolják. A rendőrség vajon a megfelelő embert tartóztatta le? Biztonságos az utca többi része? Rájön Katy az igazságra, mielőtt túl késő lenne?

Kortárs irodalom

Bereményi Géza: Magyar Copperfield

Image
Magyar Copperfield

Bereményi Géza régóta várt önéletrajzi regénye elsősorban a gyermek- és ifjúkorral foglalkozik. Ismerős lehet nekünk ez a világ csodálatos filmjéből, az Eldorádóból, és Cseh Tamásnak írt dalaiból is. A második világháború után a Teleki téren felnövő gyereket nagyszülei és a Teleki téri piac nevelték. 1956-ban tízévesen éli át a forradalom fordulatait, hogy kamaszkori lázadása és ifjúkori indulása egybeessen a Kádár-rendszer megszilárdulásával. Bereményi önéletírásában sorra veszi és ragyogó portrékban örökíti meg élete meghatározó figuráit és találkozásait. Ez a memoár magyar történelem krónikája emberközelből, emellett egy érzékeny művész vallomása.

Murakami Haruki: A kormányzó halála I-II.

Image
A kormányzó halála I-II.

A történet főhőse egy harmincas portréfestő, aki, miután elhagyta a felesége, egyszer csak egy neves festőművész hegyi házában találja magát. A padláson korábban ismeretlen képre bukkan, amivel akaratlanul rejtélyes események láncolatát indítja el. Csak úgy tud ennek véget vetni, ha elvégez bizonyos, több mint különös feladatokat. Szerelem és magány, művészet és háború, öröm és veszteség - mind a világhírű japán ismerős témája, ezúttal is Murakami kifogyhatatlanul gazdag képzeletének megfelelő tálalásban. A japán kiadáshoz hasonlóan két kötetben jelenik meg. A második kötet címe: Változó metaforák.

Sebastian Barry: Végtelen napok

Image
Végtelen napok

Costa-díjas regényében az ír McNulty család történetét meséli el Sebastian Barry. Hőse, az alig tizenhét éves Thomas McNulty a nagy éhínség elől menekül Amerikába, ahol nemcsak munkát, de új családot is talál. A kontinensre érkezve hamar megismerkedik a kamasz John Cole-lal, barátságuk pedig szerelemmé fejlődik. Előbb nőnek öltözve szórakoztatják a gyengédségre vágyó bányászokat egy határmenti városkában, majd az 1850-es években együtt lépnek be a seregbe. Harcolnak az indiánok ellen az amerikai polgárháborúban, és amikor a véletlen az útjukba sodor egy sziú kislányt, Winonát, úgy döntenek, örökbe fogadják. A különc család együtt járja be a háború sújtotta Amerikát.

Nagy Gerzson: Délután Apámmal

Image
Délután Apámmal

„Amikor először olvastam Nagy Gerzson prózáit az ÉS-ben, meglepődtem. Hogy lehet, hogy nem ismerem ennek a megvesztegethetetlen, minden érzelgősségtől mentes írónak a nevét? Mert, hogy kiváló stiliszta, bátor és következetes, egyike az önmagához és szereplőihez egyaránt könyörtelen íróknak, abban biztos voltam. Személyes találkozásunkkor megtudtam azt is, hogy ez az első regénye, 1975-ben született, vidéken nőtt föl, a Közgázon végzett és írói világát Ottlik, Mészöly, Salinger, Camus alakította.“   -  Takács Zsuzsa

„Ne olvassa el ezt a regényt, akit nem érdekel, milyen volt kamasznak lenni, egy magyar megyeszékhely kollégiumában élni, gimnáziumba járni az 1980-as évek végén (zene: Depeche Mode, a fiúk már boxeralsót hordanak), aki nem akarja érezni a 14-18 éves fiú- és lánytestek szagát, a töltött csirke, a házibor meg a kevert pálinka szagát, aki nem szeretné a bőrén érezni a lány- és fiútestek nyomakodását, nem akarja látni a fiatal tesitanárnő köldökében a piercinget! És az sem, aki nem akarja végigkövetni a kamaszfiú lehengerlően erős apjának tündöklését és hanyatlását, két sztrókja után a halálát. A többieknek annál inkább ajánlom.“  -  Zoltán Gábor

Sci-fi, fantasy

Ed McDonald: Hollóvér - A holló jele 2.

Image
Hollóvér - A holló jele 2.

Négy év telt el azóta, hogy a Nall-gépezet visszaverte a Mély Királyait a Kárhozatba, de a szörnyek így is tüzes esőt ontanak az égből, és más sötét erők is szervezkednek a köztársaság ellen. Új hatalom van születőben: a Fénylányként ismert, ragyogásba burkolózó szellem látomásokként jelenik meg városszerte, az őt istenítő szekta pedig egyre nagyobb erő és befolyás birtokába jut. Az eluralkodó káosz megállíthatatlan.

Galharrow és az Éjszárnyak vajmi keveset tehetnek a szekta - vagy a Névtelenek különös parancsai - ügyében, de mikor ismeretlen tettesek feltörik Szarkaláb széfjét, és nyoma vész egy rettentő hatalmú tárgynak, akkor mindent meg kell tenniük, hogy visszaszerezzék. Csakhogy ehhez válaszokra lesz szükségük, márpedig ezekért kénytelenek fejest ugrani a lidércnyomásba: a Kárhozat kellős közepébe.

Urbánszki László: Újvérűek - A vége után II.

Image
Újvérűek - A vége után II.

A Végső Háború után kétszáz évvel nomádok, rabszolgatartók, technokraták, emberevő mutánsok élnek a hajdani Magyarországon. A Föld veszélyes hellyé vált, a napfény halálra perzsel és megvakít, az erdőket ellepik a karmosok, és észak fenevadja, a rozsomák az emberek mellett harcol. A szolnoki veteránok utódai uralkodni kívánnak a megújult világban. Engedelmes rabszolgák helyett azonban végsőkig harcoló túlélőket találnak. A technika és a kiképzés segíti az elitkatonákat, az embertelenül kemény világ az új-középkoriakat.
Csak az egyikük maradhat.

On Sai: Miogin bázis

Image
Miogin bázis

Miogin szerelőbázis bajban van, hamarosan elfogy az élelem. A kalózok hitelbe szereltetnek, és egy nagyúr is elvesz a Ferringtonnak szánt adóból.
Márk és a szerelők isteni csodában reménykednek, ám Artúr inkább az entitások nélkül oldaná meg a helyzetet.
Artúr nyíltan kimondja a kétségeit, de ez nem várt következményhez vezet...
Mi történik, ha egy vezetőt nem követnek?
Márk megpróbálja megérteni Artúrt, aki látványosan a vesztébe rohan, és talán a bázist is magával rántja.
Vajon mennyire erős a kapocs kettejük között? Hol a barátság határa?
Mit tegyen, ha Artúr már Adalbert kispap titkát kockáztatja?
A háború zajlik, és lehet, hogy az álcázva élő keresztény csapatot nem csak a kalózok kerülgetik...
A kisregény a Szivárgó sötétség sorozat 2. kötete, a Lucy után játszódik.

Történelmi és kalandregények

Carlos Ruiz Zafón: A Köd Hercege

Image
A Köd Hercege

1943, Spanyolország. A Carver család a háború elől a városból az Atlanti-óceán partjára menekül. Apa, anya, kislány, nagylány és kamasz fiú. Mindenki fél a változástól. Leghamarabb a kislány barátkozik meg a helyzettel, mert érkezéskor már a pályaudvaron a bokájához dörgölőzik egy varázslatos cica.
Ez a macska nem issza a tejet. Hízelegni, dorombolni nagyon tud, de a tejre rá se néz. A pókot viszont levadássza!
Az új házban rejtélyes dolgok történnek. Szinte tapintható a régi tulajdonosok jelenléte. Aztán a múlt ködéből lassan kibontakozik egy ördögi figura: a Köd Hercege, aki minden kívánságot teljesít - de megkéri az árát.

Sara Collins: Frannie Langton vallomásai

Image
Frannie Langton vallomásai

Frannie Langton, a hajdan rabszolgasorban élő cseléd ellen brutális kettős gyilkosság a vád: a hatóságok szerint megölte gazdáját, a tudós George Benhamt és annak különc francia feleségét, Marguerite-t. Sorjáznak a terhelő tanúvallomások, melyekben Frannie csábítóként, boszorkányként, mesteri cselszövőként és szajhaként jelenik meg.
Frannie azonban azt állítja, hiába múlik rajta az élete, képtelen felidézni, mi történt azon a végzetes éjszakán. Van azonban valami, amit el tud mondani: saját, kiszolgáltatott és hányattatott életének történetét, mely egy jamaikai ültetvényen kezdődött, ahol gazdája, egy velejéig romlott tudós szörnyű kísérleteiben segédkezett, és amely könnyen lehet, hogy az akasztófán ér véget.
Vallomása megpecsételheti a sorsát, ugyanakkor az igazság olyan bűnöket is leplezhet, melyek borzalmasabbak akár a gyilkosságnál is...

Bao Ninh: A hét törpe tábora

Image
A hét törpe tábora

Bao Ninh vietnami író, az amerikai háború idején az északi hadseregben harcolt. Az 1990-ben megjelent A háború szomorúsága című regénye tette világhírűvé, de novellákat is írt és ír.
Művei nem fekete-fehér, propaganda ízű partizántörténetek, és nem is csak a háborúról szólnak. Visszatérő témái a beteljesületlen szerelem és a régi ellenséggel való megbékélés. Novelláiban a háború az emberi hatalmon túli, sorsszerű, befolyásolhatatlan tényezőként jelenik meg, nem pedig valamilyen nemes cél érdekében vívott küzdelemként. Írásai lírai hangvételűek, az álom és a valóság, a múlt és a jelen, az élők és a holtak világa keveredik bennük egymással. Mesei és mitologikus motívumokat fedezhetünk fel, modern környezetbe átültetve: A hullámok titkaiban a narrátor elveszíti saját újszülött fiát az árvízben, de megmenti egy ismeretlen fuldokló csecsemőjét, mintha a víz szelleme cserélné el a gyerekeket; a Jel a csónak oldalán főszereplője a hanoi utcák labirintusában bolyong, és téved el, visszavezető fonál híján; A hét törpe tábora mesélője pedig hiába várja haza Hófehérkéjét.
A megbékélés a Jobbos című novella központi témája. Az egykori gerillaparancsnok visszatér a falujába, ahol a többség a másik oldalt támogatta, és rokonok váltak halálos ellenségekké a háború idején. A Levél '73-ból szereplői az egymással véres harcot vívó északi és déli katonák, akik a rövid év eleji fegyverszünet idején barátkoznak össze. Az Elég a régi történetekből! című novellában az egykori ellenségek jobban megértik egymást, mint amennyire a háború után felnőtt generáció érti meg őket. A Felhők-ben egy idős asszony gyújt füstölőt elesett fiáért, akiről nem derül ki, melyik oldalon harcolt - mindkét oldal fájdalma egyforma. A Támadás előtt-ben egy északi lövegparancsnok áldozza fel magát egy déli civilért. A motorok kora a modernizálódó, fogyasztásközpontú világ pillanatképe, a A Marseillaise-ben pedig a régi, háború előtti idők iránti nosztalgia jelenik meg.
A számos amerikai regény, visszaemlékezés és persze film révén az amerikai-vietnami háború történelmét amerikai szempontból már jól ismerhetjük. Ez az antológia alkalmas arra, hogy észak-vietnámi nézőpontból is vethessünk rá egy pillantást.

Mats Strandberg: Amíg élünk

Image
Amíg élünk

A felnőttkor küszöbén állsz, ragyogó nyár van, és látszólag minden olyan, mint máskor. De tudod, hogy közeledik a katasztrófa. Négy hét és öt nap múlva egy üstökös csapódik a Földbe, amit senki sem fog túlélni. Elvégezték az utolsó számításokat, nem maradt semmi kétség.
Mihez kezdesz a hátralévő időddel? Kivel szeretnéd tölteni az utolsó pillanatokat? Milyen érzés percre pontosan tudni, hogy mikor halsz meg? Mennyit ér egy emberélet ilyen körülmények között?

Az Amíg élünk története egy olyan világban játszódik, amelynek meg vannak számlálva a napjai. A főszereplője két magányos tinédzser, akiket egy tragédia hoz össze. De vajon választ kapnak a kérdéseikre, mielőtt elfehéredik az ég, és elpárolognak a tengerek?

Tényirodalom, ismeretterjesztő könyvek

Nádasdy Ádám: 100 év - 100 kép - 100 gondolat

Image
100 év - 100 kép - 100 gondolat

Épp tíz éve hozzáférhető a Fortepan és a nagylelkű adományozók jóvoltából egy immár százezernél is több képet tartalmazó fotóarchívum. Az online gyűjteményben kisebbségben vannak a művészi fotográfiák vagy műtermi beállítások – a képek döntő többsége amatőr munka, amelyek épp személyes indíttatásuk miatt izgalmasak, még ha technikailag nem is tökéletesek.

E hatalmas és lenyűgözően változatos anyagból merít ez az album. A kiindulásként kiválogatott négy-ötszáz képből Nádasdy Ádám jelölte ki azt a 100 fényképet – az 1890 és 1989 közti száz esztendőből évenként egyet-egyet –, amelyek őt „megszólították”, majd szubjektív lencséjén átszűrve újra megelevenítette ezeket az objektív által leképezett pillanatokat.

Nádasdy „félpercesei” tele vannak személyes emlékekkel és benyomásokkal, s gyakorta el is kanyarodnak a fotón megörökített valóságtól. A képen látható személyről, tárgyról, helyszínről, eseményről eszébe jut valami, majd továbbfűzi azt – akár egy kötetlen beszélgetésben.

Az asszociációs gondolatfüzéreket pedig ki-ki kedvére folytathatja!

Koronczai Fekete Viktória (Szerk.): A CIA titkos kísérletei

Image
A CIA titkos kísérletei

A Kossuth Kiadó 2014-ben nagy sikerrel jelentette meg A történelem nagy rejtélyei c. sorozat húszkötetes folyamát. Az új, 15 kötetes sorozat gazdagon illusztrált kötetei a történelem újabb talányait veszik górcső alá, jócskán kitágítva az időbeli és térbeli határokat, a dinoszauruszok pusztulásától kezdve a közelmúltban felfedezett exobolygók életlehetőségeiig. Az olvasó megismerkedhet egy-egy történelmi korszak, esemény vagy alak történeti hátterével, a megválaszolatlan kérdésekkel és az egymással vitázó teóriákkal, feltételezésekkel.

Jaron Lanier: Miért töröld magad azonnal a közösségi oldalakról? - 10 érv

Image
Miért töröld magad azonnal a közösségi oldalakról?

Ha Te is elképzelted már a mindennapjaidat a közösségi oldalak nélkül, vagy épp ellenkezőleg, úgy érzed, hogy létezni sem tudnál nélkülük, ez a könyv pont Neked szól.
A Szilícium-völgy és a virtuális valóságok úttörője, Jaron Lanier tíz szakmai és személyes érvet sorakoztat fel amellett, hogy miért kellene - lehetőleg most azonnal - elhagynunk ezeket a veszélyes felületeket, hogy megszabadulva a közösségi média mérgező hatásaitól egy boldogabb életet élhessünk.

Az elismert kutató szerint ugyanis a közösségi média a legrosszabbat hozza ki mindannyiunkból: a népszerűség, a siker és az őszinte kapcsolatok hiú ábrándjába ringat bennünket; eltorzítja az igazsághoz való viszonyunkat, mely által a politika világa is egyre félelmetesebb lesz; ráadásul alattomos és könyörtelen reklámokkal foszt meg a szabad akaratunktól. A szerző szakértői szemmel mutatja be a közösségi oldalak működését, és bennfentes információk segítségével tárja fel, miként tartanak minket állandó megfigyelés alatt és manipulálják viselkedésünket a legbefolyásosabb nagyvállalatok. Lanier azonban igazi technooptimista, így az árnyoldalak mellett megmutatja azt is, hogy a közösségi hálózatok hogyan vezethetnének bennünket egy gazdagabb és teljesebb élet, valamint a valós világunkkal való szorosabb kapcsolat felé.

Valamennyi új könyvünkről tájékozódhatnak a Moly.hu könyves közösségi portálon kialakított virtuális könyvespolcainkon böngészve, ahova az alábbi képre kattintva juthatnak el.