Téli álom… avagy alusznak-e a méhek télen?

 

Gyertyaszentelő napján (február 2-án) idén is megtudjuk, visszabújik-e a medve a barlangjába, vagyis sokáig várjunk-e még a tavaszra?

Lehetetlen kinyomozni, honnan a tévhit, miszerint a méhek is téli álmot alszanak. Talán úgy gondoljuk, hogy mivel télen nem virágzik semmi, az a logikus, ha a virágból táplálkozó rovarok inkább alszanak. Viszont a méhek élete ennél jóval varázslatosabb!

Télen a kaptárba behúzódva is igen aktívak, elsősorban a hideg ellen küzdenek, hőt termelnek. Nem véletlenül élnek családban, egyedül biztosan megfagynának. Ha a kaptár levegője 8 Celcius fok alá süllyed, a méhek a kijáróhoz közel gömb alakú fürtben húzódnak össze. A fürt magjában telel a család legnagyobb része. Itt lazábban helyezkednek el azok a méhek, melyek állandó mozgással, szárnyuk és torizmuk rezegtetésével hőt termelnek. Gyakori a helycsere, saját és méhtársuk érdekében folyamatosan váltják egymást.

A méhcsalád életét irányító méhanya természetesen folyamatosan a fészek legmelegebb pontján tartózkodik. A kaptár a fürtön kívül hideg, a méhek csak egymást melegítik, a kaptár hőmérséklete akár fagypont alá is süllyedhet. A túléléshez szükséges energiát a méhek a nyári hónapokban gyűjtött mézből nyerik. Egy átlagos hazai tél átvészeléséhez egy méhcsaládnak 15 kilogramm élelemre van szüksége.

Első kérdésünk:

Milyen cukorral pótolják a méhészek a téli táplálékot a tőlük elvett méz fejében?

  1. egyszerű kristálycukor
  2. kockacukor
  3. cukorszirup

Februári telet ábrázol képmellékletünk, amelyen 4 hólepte méhkaptár látható a középpontban álló fa mellett egy 14.századi gazdasági udvarban. A francia Valois-házból származó Jean de Berry herceg - művészeteket kedvelő, bőkezű mecénás (támogató) - megrendelésére készítetthóráskönyv egy lapján.

Második kérdésünk:

MI A HÓRÁSKÖNYV?

Február 18-igvárjuk a helyes válaszokat, természetesen nyeremény fejében! Címünk: 2112 Veresegyház, Fő út 53. ;

gyermekkonyvtar@veresegyhaz.hu

A decemberi „Három a magyar igazság” - királyi fejtörő édes nyereményei Vörös Benjáminnak(13é) jutottak, aki beküldte: 1. a sáfrány Közép-Ázsiából származik 2. a kormos alma „történelmi almafajta” 3. Mátyás mandulatejes rizskásáját nádmézzel édesítették.

Ismeretterjesztő könyvajánlat azoknak, akiknek izgalmas a méhek titokzatos élete: Socha: Méhek ; Steghaus-Kovac: Méhek, darazsak és hangyák.

S egy nagyon szépen illusztrált mese: Ják Edit: Aranysisakos