A Magyar Költészet Napja

 

„Veszem a szót, földobom a levegőbe, ott szétesik, és újra megfogom, és akkor valami más”

Magyarországon 1964 óta április 11-én ünneplik a Költészet Napját, annak a költőnek a születésnapján, akitől a fenti sorokat idéztük. Gyermekkorától - életrajzából jól tudjuk - mély szegénységben élt. Játékai a szavak voltak, gazdag fantáziája szórakoztatta.

Amint olvassuk, szinte ott lehetünk vele a szobában:
 

„CSÖND, - LOMHÁN SZINTE LÁBRA KAP
S MÁSZIK A SÚROLÓ KEFE;
FÖLÖTTE EGY KIS FALDARAB
AZON TŰNŐDIK, HULLJON-E.”

Mindez olyan, mint egy mese, amikor a fák, kövek beszélnek, szólnak… Mesélt magának, gyerekként zseniálisan, ügyesen vigasztalódott. Már felnőtt korában írta meg híres versét saját születésnapjára, a harminckettedikre, „Születésnapomra” címmel.

1. KI A KÖLTŐ?

Szerencsére fönnmaradt a költemény kézirata, amely közvetlen módon láttatja, ahogy bele-bele javítgatott, tökéletesítette.

(A képre kattintva egy kicsit nagyobban jelenik meg a kézirat.)

2. VÁGJÁTOK KI, RAGASSZÁTOK ÖSSZE MEGFELELŐ SORRENDBE AZ EGYES RÉSZEKET, S KÜLDJÉTEK BE, VAGY HOZZÁTOK BE SZEMÉLYESEN A KÖNYVTÁRBA!

Jutalommal várjuk a megfejtőket!

Határidő: április 20. Címünk: Veresegyház, Fő út 53.; gyermekkonyvtar@veresegyhaz.hu

Az előző havi helyes megfejtés: zsályalevél-tea; bodzavirág-szörp; cickafű-tea; petrezselyem-fűszer; kukorica - főzve és sütve: „popcorn”. (Tandori Dezső verséből kiválasztott növények, melyeket a konyhában is fölhasználhatunk.)

Kovács Krisztinának (11é) gratulálhatunk, nyereményét átveheti!