Árpád-házi Szent László

Szent László 1040 körül született, s idén ünnepeljük trónra lépésének 840. évfordulóját. A külső támadásoktól és trónviszályoktól is zaklatott országban rendet és nyugalmat teremtett törvényeivel. Uralkodása alatt avatták az első magyarországi szenteket: Gellért püspököt, Szent Istvánt, valamint András és Benedek remetéket. Szent László király személye összeköti Közép-Európa nemzeteit, több mint 20 település őrzi nevét a Kárpát-medencében, sok mesét legendát ismerünk róla. Alakjában összekapcsolódott az ősi nomád világ és a kereszténység; Alakja, jelleme a magyarság ősi eszményképével vág egybe: hősies, megvédi a gyengét és az elesettet, védelmezi népét.

Az egyik legenda szerint a Vác környékén vadászó László királynak megjelent egy szarvas, agancsán égő gyertyákkal, amit ő angyalként értelmezett. (az angyal útmutató, ahogy a csodaszarvas is az eredetmondákban) így szólt:

– Nem szarvas volt ez, hanem isten angyala. Ahol a lábát megvetette, azt a helyet jelölte meg számunkra, hogy Szűz Mária templomát felépítsük!

Gyerekek! Ha van kedvetek, a téli vakációban rajzoljátok le a szarvast, agancsa csúcsán a csodaszép fényekkel, s hozzátok be a könyvtárba.

A legendát ide kattintva olvashatjátok.

Szeretnénk a szép munkákkal ünnepivé varázsolni a gyermekrészleget! Mindegyik mű alkotóját nevesítjük és jutalmazzuk. Várjuk szeretettel, jó munkát hozzá!

Aki pedig zsákbamacskára vágyik, küldje be e-mailben, borítékban, vagy hozza be a legalább 5 település nevét, melyben szerepel Szent László neve. Határidő: december 18. Cím: Veresegyház, Fő út 53. ; gyermekkonyvtar.veresegyhaz@gmail.com

Novemberi ügyes megfejtőnk Lénárt Dorka 9é,

Az Év Gombája 2017 helyes válaszai: 1.A  2.A  3.B

(A gombák se nem állatok, se nem növények; A szentjánosbogár világít még pl.; A sárga rókagombával téveszthető össze könnyen a világító tölcsérgomba)