Arany János versmondó est

 

Arany János, a magyar irodalom legnagyobb epikus költője, 1817. március 2-án látta meg a napvilágot, Nagyszalontán. Születésének bicentenáriuma alkalmából a 2017-es esztendőt a Magyar Tudományos Akadémia és a szülőváros Arany-évnek nyilvánította. Az ünnepi évben minden irodalombarát figyelme Arany Jánosra szegeződik, megemlékezések sora követi egymást.

Ezen ünnepségsorozathoz csatlakozik a Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár is egy – Dr. Németh Imre által megálmodott – nagyszabású versmondó, illetve versfelolvasó esttel, amelyre 2017. június 23-án, 17 órai kezdettel kerül sor, s amelyre városunk apraját-nagyját örömmel hívjuk, várjuk.

A program keretében – korhatár nélkül – mindenkit örömmel látunk a városi könyvtár kézikönyvtárába, aki kedvet érez egy, számára kedves Arany János vers, vagy versrészlet elmondásához, felolvasásához, 5-6 perces időkeretben. Ha valaki nem szeretne szerepelni, de szeretné meghallgatni kedvenc költeményét az est során, az is jelentkezhet, a szervezők mindent elkövetnek, hogy a választott mű elhangozhassék (természetesen az ajánló nevével együtt). Ha az időkeretbe belefér, az elhangzást követően az előadó megoszthatja saját gondolatait a versről, Arany Jánosról, a költészetről.

Ha valakinek a kezdési időpont korai, akkor is jelentkezzen és jöjjön el bátran, hiszen az est folyamán szinte bármikor bekapcsolódhat a programba.

A rendezvény gördülékeny lebonyolításához azt kérjük, hogy a jelentkezők elektronikus levélben küldjék el a választott vers címét, illetve érkezésük időpontját a következő e-mail címek egyikére:

·         drnemeth.imre@gmail.com

·         konyvtar.igazgato@veresegyhaz.hu

Akinek az elektronikus levelezés gondot okoz, az jelentkezhet a 20-280-2335-ös telefonon is, Berze Lajos könyvtárigazgatónál.

De nem csak az előadók, hanem a közönség aktív és nagyszámú részvételére is számítunk, így azokat is idevárjuk, akik a költészet szerelmesei, de a szerepléshez kevesebb kedvet éreznek.


A fellépők által eddig választott versek:

  • Epilógus
  • Híd-avatás
  • Bor vitéz /Zách Klára
  • A walesi bárdok
  • Akadémiai papírszeletek 2.
  • Az orthologusokra 3
  • Letészem a lantot
  • A tudós macskája
  • Szondi két apródja
  • A gyermek és a szivárvány
  • Vörös Rébék
  • Ágnes asszony
  • Családi kör
  • A lepke
  • Ősz felé
  • Él-e még az Isten
  • Egykori tanítványom emlékkönyvébe
  • A vigasztaló
  • Balzsamcsepp