Megújult könyvtári honlap

 
A költözésre és a megjelenésbeli frissítésre két okból volt szükség. Egyrészt az ingyenes tárhelyen már többször is beleütköztünk a működtethetőség korlátaiba, másrészt ott nem volt lehetőség új, kényelmi szolgáltatások bevezetésére.
 
Honlapunk egyik legfontosabb újdonsága, hogy lehetőséget biztosít Olvasóinknak, hogy az interneten keresztül ellenőrizhessék a kölcsönzési határidők lejártát, s ha szükséges, úgy önállóan meghosszabbíthassák a kint lévő könyveket. (Abban az esetben, ha ezekre nincs előjegyzés, azaz más nem igényelte őket.) 
 
E mellett az alábbi lehetőségek állnak az Önök rendelkezésére:
  • ellenőrizhetik, hogy milyen könyveket jegyeztek elő, illetve azt is, hogy e könyv nincs-e már félteréve Önöknek;
  • önállóan kezdeményezhetnek előjegyzést, foglalást;
  • ellenőrizhetik, hogy mely könyveket olvasták már;
  • virtuális könyvespolcra helyezhetik a katalógusban található azon könyveket, amelyeket a jövőben el szeretnének olvasni;
  • ellenőrizhetik a könyvtárban nyilvántartott adataikat, hiba esetén kezdeményezhetik ezek javítását;
  • automatikus figyelést állíthatnak be egy szerzőre, egy címre, vagy témára;
  • véleményezhetik az elolvasott könyveket, azaz jelezhetik, hogy tetszett-e vagy sem az adott mű (a vélemények névtelenül, egy mosolygós, vagy szomorú arc formájában jelennek meg a katalógusban, segítve ezzel Olvasótársaikat a választásban);
  • beszerzési javaslatot tehetnek a könyvtárosoknak;
  • referensz kérdéseket tehetnek fel, azaz feltájékoztatást kérhetnek a könyvtárosoktól;
 
Ahhoz, hogy a fenti lehetőségekkel élhessenek nincs másra szükség, minthogy a könyvtárban jelezzék regisztrációs szándékukat, s ott megadják e-mail címüket, s rögzítsék a rendszer használatához szükséges jelszavukat.
 
Bízunk benne, hogy a jövőben sokan és megelégedéssel veszik majd igénybe korszerűsödő szolgáltatásainkat, s válnak honlapunk elégedett felhasználóivá.
 
Kérdéseikkel, kéréseikkel forduljanak bizalommal a könyvtár munkatársaihoz, regisztráció után a „Referensz kérdések” menüponton keresztül, regisztráció előtt a „Kapcsolat” menüpont alatt található elérhetőségeink valamelyikén.