Gyermekkorában patikussegédként dolgozott, később a kristianiai (ma: Oslo) színházban vállalt állást. Pályáját versekkel kezdte. Til Ungarn c. versét az 1848–49-es forradalom és szabadságharcról írta. Első darabja, aCatilina is ebben az évben készül el. Következő darabjai: Norma (1851); Olaf Liljekrans (1854), A solhaugi ünnep (Gildet paa Solhaug, 1856); Östraati Inger asszony (Fru Inger til Østeraad, 1858) nem igazán sikerültek. A Helgelandi harcosok (Hærmændene paa Helgeland, 1858) és a talán legszemélyesebb drámának tekinthető Trónkövetelők (Kongs-Enmerne, 1863) már kétségtelen tehetségről árulkodnak. A szerelem komédiája (Kjærlighedens Komedie, 1862), korai korszakának egyetlen realista beütésű darabja csúnyán megbukott.
Ibsen 1865-ben otthagyta Norvégiát, és Rómába utazott, ahol 1866-ban megszületett első nagy darabja, a Brand. A nagy sikertől fellelkesülve, Ibsen 1867-ben újabb verses drámát írt, a szintén világhírűvé lett Peer Gyntöt. 1873-ban írta utolsó nagy messianiszikus alapállású művét, a tízfelvonásos A császár és galileait (Kejser og Galilæer), Flavius Iulianus római császár életéről, amelyet főművének tartott. Ezután realisztikus környezetbe helyezett, prózában írt, társadalmi kérdéseket is feszegető darabokat írt: A társadalom támaszai (Samfundets stötter, 1877), Babaház (Nóra címen is ismert, eredeti: Et dukkehjem, 1879), Kísértetek(Gengangere, 1881). A Babaház című darabot 1883. december 7-én Helena Modrzejewska rendezésében mutatták be Amerikában Louisvilleben a Macauley's Theatre-ban.
Ezek a darabok tették igazán elismert íróvá. A Kísértetek fogadtatásán felbőszülve írta meg A hazaárulót (En folkefiende, 1882) amelyben az erősen önéletrajzi ihletésű főhős mellett állt ki; ennek a darabnak részben "ellenpontozása" a Vadkacsa (Vildanden, 1884), amelyben a szintén rá hasonlító Gregerset kegyetlenül kigúnyolta. Ibsen természetének egyébként is jellemzője volt az efféle kettősség: többnyire "megbüntette" önmagát a kilengésekért. Másfelől Ibsen nemcsak az idealista, fellegjáró Gregerset, hanem a földhözragadt, ostoba Ginát és a lusta Hjalmart is ledorongolta. A Vadkacsát Gregers szatirikus beállítása miatt Ibsen korábbi társadalomjavító eszméi megtagadásának szokták nevezni, de Gregers inkább csak karikatúrája a korábbi nagy Ibsen-hősöknek: Brandnak, Stockmann doktornak ("A hazaáruló" főhősének), Iulianus római császárnak. Ezzel együtt a Vadkacsa a kései önéletrajzi ihletésű művek közül az első, amelyet a Rosmersholm (1886), A sellő (Fruen fra havet, 1888) és a Hedda Gabler (1890) követett.
1891-ben hazatért Norvégiába. Ezután írt darabjaiban közvetlenül önmagával foglalkozott: Solness építőmester (Bygmester Solness, 1892); Kis Eyolf (Lille Eyolf, 1894); John Gabriel Borkman (1896); Ha mi, halottak, feltámadunk (Når vi døde vågner, 1899). 1900 márciusában szélütés érte, amiből már haláláig nem épült fel. Sok más hírességhez hasonlóan a Vår Frelsers gravlund temetőben helyezték örök nyugalomra.