Őszi mesekönyv-válogatás

Ősz a nádtengerenBerg Judit: Ősz ​a Nádtengeren (Lengemesék 3.)

Ősszel a Nádtenger élete megváltozik. Vándormadarak ezrei éjszakáznak a csendesen hajladozó nádszálakon, mások hosszú téli álomra készülődnek. Lengevár lakóira, a zöld bőrű lengékre is sok feladat vár: be kell gyűjteniük a termést, hogy legyen mit enniük a télen, és elő kell készíteniük a nagy fűzfa odvát, hogy menedéket adjon a fagyok idején.
Berg Judit nagy sikerű Lengemesék-sorozatának harmadik kötetében új ellenség fenyegeti a Locsogó-tó nyugalmát. A jószívű és elszánt Füttyös Vilkó idegen vizekre merészkedik, majd minden eddiginél hatalmasabb veszedelembe csöppen.
Takács Viktória varázslatos rajzai hűen mutatják be a nádas élővilágát, miközben az olvasót észrevétlenül repítik a békaderbi helyszínére, a füstifecskék szárnyai közé vagy éppen a betolakodókkal vívott csata közepébe.

Őszi böngészőRotraut Susanne Berner: Őszi ​böngésző és Új ​Őszi böngésző

Tél, tavasz és nyár után őszbe fordul minden Nekeresdfalván. A művelődési házban Sütőtök Fesztivált tartanak, a főtéren pedig szüreti mulatságra gyűlik össze a város apraja-nagyja. Lesz itt tánc, zene, lampionos felvonulás, és átadják a szép, új óvodát is. Rotraut Susanne Berner az őszi böngészőben számtalan új történetet varázsol elénk libákról, régi ismerősökről, nászutasokról, és hazatérő, elcsatangolt háziállatokról.

A levéltolvajAlice Hemming: A ​levéltolvaj

A kis mókus igazán elégedett mostanában: teli pocakkal heverészik fészkében, és a színes lombokat csodálja. Ám egy napon rettenetes dolog történik! ELTŰNIK EGY LEVÉL A FÁRÓL! És ez nyilvánvalóan nem jelenthet mást, mint hogy az erdőben LEVÉLTOLVAJ ÓLÁLKODIK!

ŐsszelSusanne Gernhäuser: Ősszel

Milyen gyönyörű az ősz! Mintha kiszínezték volna a tájat – a levelek megsárgulnak, majd lehullanak a fákról. A gyerekek tököt faragnak ls lámpást készítenek. Ez a vidám böngésző még varázslatosabbá teszi a készülődést az évszak eseményeire.

Erik és az őszi erdőCorinne Giampaglia: Erik ​és az őszi erdő

Táncba kezdenek a falevelek, sűrűsödik a köd, az erdő ragyogó, meleg színekbe öltözik. Közeledik az ősz, ezt hirdeti a harmathozó szél is. Ella és Erik átmegy a nagyihoz, hogy megcsodálják az őszi kertet. Még nem tudják, hogy hazafelé a sűrű erdőben a varázslatos, titokzatos természet várja őket, és egy bölcs hársfa meg egy csillogó tollú holló elárulja nekik, mi az a rejtélyes kötelék, ami egyesíti őket a természettel…

Pitypang játszikPásztohy Panka: Pitypang ​játszik

Mindenki elrontja Lili játékát! Lotti, a kishúga lerombolja az építőkockáit, Pitypang felkapkodja a gesztenyéket a gesztenyefociban. Van olyan játék, amivel mindenki együtt tud játszani? Talán van! Ez pedig a kincskeresés. Indulhat a játék? Igazi őszi mese Pitypang rajongóknak!

Janó és Janka őszi meséiAnnie M. G. Schmidt: Janó ​és Janka őszi meséi

Itt van az ősz, sokat esik az eső és fúj a szél de Janót és Jankát, a két holland kisgyereket ez cseppet sem zavarja. Hiszen egész nap együtt játszanak, hol kinn, hol benn: sétálnak az esőben, sárkányt eregetnek az őszi szélben, leszedik a piros almát, diót törnek a szobában, vagy ha nagyon esik, hát szétvágják a színes újságokat és cirkuszosdit játszanak!

Kisvakond és az őszZdeněk Miler: A ​kisvakond és az ősz 

Az ősz tele van meglepetésekkel. A színes kis lapozóból a legkisebbek megtudhatják, hogyan készít szilvalekvárt és lekváros lepényt a kisvakond és barátja cinke.

ÁfonykaVarró Zsuzsa, Varró Dániel: Áfonyka

„A haja bogyókék, a szeme levélzöld, az orra fitoska; fitoska orra körül pedig temérdek világszép szeplő virít" – ő az aprócska, gömbölyded erdei tündér, Áfonyka. Egy „zúzmarázos, télutói reggelen" vidám fütyörészéssel indul a történet; s máris benépesül az erdő. Ám egyszer csak szél kerekedik, felemeli Áfonykát a magasba, és röpíti messze-messze az erdő fölött…

Erdőben jártamCsukás István: Erdőben ​jártam

A bundám szőrös, kócos és
a talpaim nagyok.
Fő ételem a sárga méz,
a medve én vagyok.
Ha brummogok, hát megremeg
az erdőrengeteg,
bizony, a hangom mily remek,
csak rám füleljetek!

Ne félj, menyét!Ciara Gavin: Ne ​félj, Menyét!

Amikor Menyétet utoléri egy hatalmas, félelmetes vihar, erőd építésébe fog, hogy oda rejtőzhessen.
Ám nem sokkal ezután megismerkedik Vakonddal, aki egyszerűen élvezi, hogy szeles időben kint játszhat és pocsolyákba toccsanhat.
Vajon Menyét képes lesz megtanulni, hogyan győzze le félelmeit és legyen vidám – bármilyen is az időjárás?
Tökéletes mese arról, hogyan küzdhetők le a félelmek – legyenek bár aprók vagy nagyok.

Marci és a galibákK. László Szilvia: Marci ​és a galibák – Pocsolyától lombhullásig

Hűvösebbek a reggelek, sárgulnak a fák, beköszöntött az ősz. Marci nagycsoportosként lép be az óvoda kapuján. Sok élmény, és izgalmas kaland vár rá, de galibák is akadnak bőven.
Már igazi nagyfiú, hogyan legyen mindig türelmes a kicsikkel? Mit lehet kezdeni egy autista kisfiúval? Vagy egy maszatos ünneplővel?
Hol lakik az ősz? Élnek-e szörnyek a ködben?
Mi a tegyünk, ha anya beteg lesz, vagy elveszünk egy erdei kiránduláson?
Szerencsére ott van Kékmanó, aki furfangos meséket, és kedves versikéket mond. A nehézségeket mindig le lehet győzni, és semmi sem nagyszerűbb, mint egymásnak segíteni!


A kuflik és a szélpostaDániel András: A ​kuflik és a szélposta

SSZSSSFUŰŰSSHH! SSZHUSHHHŰŰŰFF! Fű, de fúj a szél az elhagyatott réten! És hogy bosszankodnak a kuflik, hogy elviszi az összes levelet! Várjunk csak! Elviszi a leveleket? Hohó! Ezen akkor érdemes elgondolkodni, igaz?
Egy másik napon Bélabá észrevesz a távolban valamit, ami olyan, mint egy… vagy nem is, inkább mint valami… Hogy igazából mi lehet, azt nem látja rendesen, de érdekesnek tűnik, az biztos! Elő is veszi a távcsövét, de sajnos kiesik és elgurul az üvege…
Főzz magadnak egy kanna orrbogyóteát, kuporodj a fotelba, és kísérd el a kuflikat ebbe a hűvös, szeles könyvbe!

A vakond ernyőjeZdeněk Miler, Hana Doskočilová: A ​vakond ernyője

Kedvenc barátunk ezúttal egy elhagyott, csíkos ernyőből próbál játékot készíteni. Mi mindenre jó egy megjavított ernyő? Csak egy kis fantázia kell hozzá. A vakond-sorozat kötete most először jelenik meg magyarul!

Hová bújt a süni?Czernák Eszter: Hová ​bújt a süni? 

Panka és anya mindennap sétálnak egyet. Útközben Panka mindent megfigyel és megkérdez, anya pedig türelmesen válaszol az ezernyi kérdésre: miért bújik el a süni, miért hullanak le a levelek, hova tűnik a hópehely, milyenek a béka- és lepkegyerekek, és mit csinál a vakond a föld alatt?
Érdemes a kicsikkel együtt leguggolni, és megfigyelni a világ apró csodáit, hiszen a városban is rengeteg érdekes élőlénnyel találkozhatunk – télen, tavasszal, nyáron és ősszel, azaz egész évben!

Tök Magda kalandjaiGáti István: Tök ​Magda kalandjai

A ​Tök Magda kalandjai sok-sok humorral, öniróniával és szeretettel ábrázol minket, embereket: a szerelmet, a kisbaba születését, a házépítést, a sportolási lázat, a könyvtári szokásokat. A versek világa tele van mai, modern világunk jelképeivel: fitneszgépek, gyorsbüfé, digitális eszközök, stb. Ugyanakkor a mesehősök igazi, színpadra való karakterek, például Tök Magda, a túlsúlyával küzdő könyvtáros, Rostosné Lopótök Irén, a színésznőből lett dadus, vagy Dinnye Dániel, Rekettye-díjas építész. Egy család hétköznapi életét, apró-cseprő problémákat, mindennapi élethelyzeteket versel meg Gáti István, sok humorral és virtuozitással.

A kiskutya, aki töknek öltözöttBella Swift: A kiskutya, aki töknek öltözött

Anna és családja izgatottan készül a halloweenre, a gyerekek kísérteteket, pókokat gyártanak, hogy feldíszítsék anya kutyabarát kávézóját, ahol nagy buli lesz.
Millinek is jelmezbe kéne bújnia, de a kis mopsznak inába száll a bátorsága, ha lehetne, ő inkább kihagyná a boszorkányokkal, szellemekkel és egyéb rémségekkel teli estét. De aztán rájön, hogyan tudja legyőzni a félelmét…

Sün Peti újabb kalandjaiKepes Ágnes: Sün ​Peti újabb kalandjai

Folytatódnak az erdei óvoda kedves állatainak izgalmas kalandjai. Sün Petinek és Sün Sacinak új kis társa érkezik a csoportba, és NyulamBulam óvó nénivel izgalmas és egyben veszélyes kirándulást tesznek az erdő szélére. Az ovisok sok érdekes állattal ismerkednek meg, és ismét számtalan felejthetetlen élményben lesz részük. Kepes Ágnes szívmelengető és tanulságos történeteit Oszter Alexandra illusztrációi teszik teljessé.

Borzas és a nagy kalandSuzanne Chiew: Borzas ​és a nagy kaland

CSIRIP, CSIRIP! Három eltévedt kismadár keresi a társait, ráadásul a legfiatalabbnak még a szárnya is megsérült! Az ezermester Borzas repülő szerkezetet épít, és barátaival együtt izgalmas kalandra indul. De vajon elég gyorsak lesznek, hogy utolérjék a madárcsapatot? Történet a barátságról, bátorságról, és arról, hogy milyen jó viszontlátni…

Az Öreg Tölgy születésnapjaRachel Piercey: Az ​Öreg Tölgy születésnapja (kézikönyvtári könyv)

Kis barátom, halld mesémet
– gyere, lépj csak közelebb –,
vén tölgyfánk épp ötszáz éve
vert erdőnkben gyökeret…
Verses böngésző arról, hogyan ünneplik meg az állatok az Öreg Tölgy születésnapját. Mackó kézen fog, és körbe vezet a Kerek Erdőben négy varázslatos évszak alatt, és elmeséli azt is, mennyire szereti, becsüli jó barátját, az Öreg Tölgyet. Fenyvesi Orsolya játékos versei és keresgélős feladatok várnak minden oldalpáron. Éljenek soká a fák!
Kerek Erdőben mindenkit lázba hoz Mackó „zseni” ötlete a születésnapi meglepetésbuliról. Békák, menyétek, nyuszik, mackók, harkály, mókusok, galambok és a többiek mind-mind kiveszik a részüket a készülődésből. Útra kelnek a meghívók, lampionok és girlandok díszelegnek a fákon, szépen terített asztalokon finomságok sorakoznak, sőt jelmezek is készülnek, mert a születésnapi ünnepségen színi előadás is lesz. S hogy ki miként szorgoskodik? Kiderül a böngészőből! 6 éves kortól ajánljuk!

Hogyan került csillag az almába?Német Orsolya: Hogyan került csillag az almába? (Papírszínház-mese, kézikönyvtári könyv)

Mese egy kis magról, aki álmából felébredve ámulattal nézi az őt körülvevő világ szépségét. Mindenáron szeretné megérinteni az égen ragyogó csillagokat, ám hiába próbálkozik, nem sikerül neki. Egy tündér siet a segítségére, és megígéri neki, hogy teljesíti a kívánságát, de ahhoz előbb meg kell erősödnie.

A mesében megjelenő, gyümölcsbe zárt apró magocska a kíváncsiság, a világ szépségeire való rácsodálkozás képességét, a küzdelem szépségét, a fejlődést példázza. Utat mutat a gyerekeknek, miként állítsanak ők is nagy célokat maguk elé, hogy kitartóan küzdjenek, és ne adják fel, ha valami nem sikerül elsőre.

Őszi könyveinket megnézhetitek, ha az alábbi képre kattintotok az egérrel, vagy (tableten és okostelefonon) koppintotok az ujjatokkal, a listán be is jelölhetitek, melyeket olvastátok.

Őszi könyvek kollekciója