Könyvek fiatal felnőtteknek

Rachel Winters: Szerelem sokadik látásra

"Rachel Winters: Szerelem sokadik látásra"Evie Summersnek a munkája az élete. Épp ezért igencsak felzaklatja, amikor kiderül, hogy egyhamar búcsút mondhat az állásának, hacsak nem sikerül rávennie az ügynökség legfontosabb és legnehezebben kezelhető ügyfelét, Ezra Chestert, hogy fejezze be egy hollywoodi romantikus vígjáték forgatókönyvét. A gond csak az, hogy Ezra még el sem kezdett rajta dolgozni...
Az alkotói válságba került férfi csak akkor hajlandó nekilátni az írásnak, ha az egyedülálló Evie bebizonyítja, hogy szerelembe lehet esni úgy, ahogy a filmekben. Az online társke¬resést elfelejtheti; Evie csak úgy ismerkedhet össze valakivel, ahogy Harry megismerkedett Sallyvel, vagy Hugh Grant… sokakkal. Evie elszántan lát neki a feladatnak, és egyik vicces romkomjelenetből a másikba kerül. De vajon lehet olyan az élet, mint a mozikban?

Mucha Dorka: Nincs idő

"Mucha Dorka: Nincs idő"Lili épp a gimit kezdi, és nem találja a helyét. Jobban érzi magát könyvek között, és magabiztosabban jár VIII. Henrik udvarában, mint az iskola folyosóján. Már éppen kezdene beletörődni ebbe, amikor úgy tűnik, hogy lovagok mégis léteznek, sőt az egyik épp őt akarja. Áron ugyan meghódítja a szívét, de ahogy telik az idő, mintha álmai lovagja inkább börtönőrnek tűnne, és Lili lassan már azt sem tudja eldönteni, hogy meddig tart a szerető féltés, és hol kezdődik az, ami már nem normális...
Lili naplójában nem csak egy kamasz kérdései keresik a párkapcsolatok és a felnőtt élet válaszait. A lány próbálja visszaszerezni az uralmat a saját élete fölött - és közben nagyon sok olyan fontos dologgal szembesül, amiket talán jobb, hogy már most megtanul. Egy életre.
Az az ember, aki boldog, az nem bánt. Egyedül is lehetsz boldog? Vagy egyedül lenni ugyanaz, mint magányosnak lenni? És szerinted mi jobb: egyedül lenni vagy valaki olyannal, aki bánt? Szerelemben és háborúban mindent szabad? Van akit, és amit érdemes várni, de nem kell mindig hagyni, hogy várassanak. Mert nincs idő nem élni.

Tiffany Schmidt: Randi Darcyval

"Tiffany Schmidt: Randi Darcyval"A KÖNYVEKBEN ANNYIVAL JOBB PASIK VANNAK. Legalábbis Merrilee Campbell szerint, akinek meggyőződése, hogy a való életben már nem létezik lovagiasság, és hogy mi sem lehetne romantikusabb annál, mint hogy talál végre egy olyan fiút, aki pont úgy imádja őt, mint a klasszikus szerelmi történetek hősei a hősnőiket. Barátnőjével, Elizával, és a húgával, Roryval új diákként érkeznek szeptemberben a Reginald R. Hero gimnáziumba, ahol minden fiú olyan, mintha egyenesen egy szerelmes regény lapjai közül lépett volna elő. Merri bármerre is néz, mindenhol egy kiköpött Rómeó jön vele szembe.
Így, amikor a titokzatos Monroe Stratford próbálja meghódítani, Merri azonnal úgy érzi, hogy ő Júlia.
Karizmatikus irodalomtanára segítségével egyre jobban elmerül a klasszikusok világában, aminek köszönhetően élete olyan fordulatot vesz, amelyre maga sem számított.
Hamar ráébred, hogy sorsa alakításának kulcsa egyedül az ő kezében van.
És hát "egyetemesen elismert igazság", hogy az első benyomás bizony néha csalóka...

Tamara Ireland Stone: Time After Time - Időtlen idő

"Tamara Ireland Stone: Time After Time - Időtlen idő"Mert az igaz szerelemnek sem tér, sem idő nem szabhat határt!
Anna és Bennett szerelmét távkapcsolatnak nevezni igencsak enyhe kifejezés: Anna 1995-ben él Chicagóban, az időutazó Bennett pedig 2012-ben San Franciscóban. Soha nem lett volna szabad találkozniuk, mégis bekövetkezett. Ráadásul egymásba szerettek, és bár minden ellenük szólt, megtalálták a módját, hogy együtt maradjanak.
A megoldás viszont távolról sem tökéletes, mivel Bennett csak rövid látogatásokat tud tenni a múltban, ám azért, hogy Annával lehessen, a saját jelenéből mégis lényeges időszakokat hagy ki. Mindketten biztosak benne, hogy találnak megoldást... míg Bennett szemtanúja nem lesz egy különös eseménynek, ami talán mindent megváltoztat.

Daniel Höra: Kill You!

"Daniel Höra: Kill You!"Tim átlagos gimnazista, szeret a haverjaival lógni, és az iskolabuszon egy jó fej lánnyal is megismerkedik. Mostanában viszont suli után gyakran azonnal hazamegy, hogy játsszon a számítógépén. Elhanyagolja a barátait, egyre rosszabb a viszonya az anyjával. Hazudozik, lóg az iskolából. Szép lassan a virtuális világ teljesen beszippantja és átveszi az uralmat az élete fölött...
Túltoltad a bulizást? Zaklatnak cseten? Kiközösít az osztály? Elhagyott a pasid vagy a csajod? Tök átlagos, ami veled történik, vagy bajban vagy? Nem vagy egyedül. Olvass Scolar Teent!

Kemény Kristóf: Bekavarás - A #suliLOVE-sorozat első része

"Kemény Kristóf: Bekavarás - A #suliLOVE-sorozat első része"Örök kérdés: létezik szerelem első látásra? Van olyan, hogy "perfect match", azaz tökéletes pár?
A tizennégy éves Márkot semmi sem érdekli a jégkorongon kívül. Álma, hogy az amerikai profi jégkorongliga sztárja legyen, és mindent ennek rendel alá; hiába zsonganák körbe a lányok, ha egyszer lesz is barátnője, hozzá hasonlóan csakis sportoló lehet.
Lilu ötéves kora óta teniszezik, igazi őstehetség. Családja mindent feláldoz sportkarrierje érdekében, többek között lányuk gyerekkorát is. Lilu életéből kimaradtak az általános iskolai élet izgalmai, magántanulóként kortársaitól elszigetelve nő fel.
A kissé beképzelt serdülő fiú élete egyik pillanatról a másikra megváltozik, amikor a rejtélyes magántanuló megjelenik az iskolában. A normális gyerekkortól megfosztott lány előtt pedig egy teljesen új világ nyílik meg. Ha létezik szerelem első látásra, akkor az övék az. Egymásnak lettek teremtve. Vagy mégsem?
Suli, edzés, meccsek, zuhanás az ágyba, majd másnap ugyanez. Plusz parával teli kamaszkor és a mindent felforgató első szerelem:
Ez a #suliLOVE!

Manon Fargetton Jean-Max Tixier: Ha jön a hullám

"Manon Fargetton Jean-Max Tixier: Ha jön a hullám""Az életet ocsmány, gigantikus karneválnak látom, amiből szeretnék kilépni. Nincs rá mód, hogy másként éljünk? Hazugságok nélkül?"
Nina úgy érzi, elárulták, képtelen tovább élni az otthonában, amit eddig annyira szeretett. Tizenhetedik születésnapjának reggelén becsukja maga mögött az ajtót, a kulcsait a csatornába dobja, és nyomtalanul eltűnik. Tíz hónappal később Clément, az öccse a keresésére indul. Meg akarja érteni, mi késztette Ninát arra, hogy elmenjen. Nem tudja, miért tette, nem tudja, hol lehet. Egyet tud csak: meg akarja találni a nővérét. Mindenáron.
Egy normális család álságos képét nyújtani fontosabb, mint szembenézni az igazsággal?
Ismerd meg történetüket!
Őszinte hangvételű, egyszerre megindító és gondolkodásra késztető regény a szülői hazugságok következményeiről, önmagunk kereséséről, a kamaszkori függetlenné válásról.

Sarah McCoy: Marilla a Zöld Oromból

"Sarah McCoy: Marilla a Zöld Oromból"Egy hiánypótló, szeretetteli történet arról, milyen is volt az élet a Zöld Oromban Anne érkezése előtt.
A 19. századi Prince Edward-sziget tájain játszódó, csodásan szórakoztató és megindító kosztümös regény a vénkisasszony, Marilla Cuthbert fiatalkorába kalauzolja az olvasókat. Lerántja a leplet mindazokról a döntésekről, melyek következtében a szívfájdalom, ugyanakkor a korábban elképzelhetetlen nagyszerűség is beköszönt az életébe.
A bátor és törekvő Marilla Cuthbert mindössze tizenhárom éves, amikor az egész élete a feje tetejére áll - szeretett édesanyja gyermekszülés közben életét veszti. Avonlea-ben - ebben a mindentől elzárt szigeten lévő kicsi, összetartó mezővároskában - az élet nem tartogat túl sok lehetőséget a lányoknak. Marilla egyetlen kapcsolata a külvilághoz a nénikéje, Elizabeth "Izzy" Johnson, az édesanyja nővére, akinek sikerült elmenekülnie Avonlea-ből egészen St. Catharines nyüzsgő városáig.
Az önfejű vénkisasszony sikerén felbátorodva Marilla is kimerészkedik a Zöld Orom biztonságából, hogy új barátságokat kössön, és új lehetőségeket fedezzen fel a Hölgyek Segélyegyleténél. Bimbózó románca John Blythe-tal, a szomszéd elbűvölő fiával, a jövendőbeli boldogság képét lebegteti meg Marilla szemei előtt - ő azonban nem repes a gondolattól, hogy a családját és a Zöld Ormot végérvényesen elhagyja.
Marilla nehéz választás előtt áll: megvalósítja álmait, és változást hoz a nagyvilágba, vagy visszatér a Zöld Orom kisvárosi valóságába.
A nagy kedvenc Anne-sorozat előzménytörténete.

Emily Wibberley Austin Siegemund-Broka: Már nem a tiéd

"Emily Wibberley Austin Siegemund-Broka: Már nem a tiéd"A tizenhét éves Megan Harper az örök második, mellékszereplő a saját életében is. Ráadásul exei rendre a vele való szakítás után találják meg a nagy őt.
Szerencsére Megan nem az az önsajnáló típus, jobb híján továbblép, ezerrel készül a továbbtanulásra. Jövőre felvételizik az Oregoni Egyetem rendező szakára, ehhez pedig színészi tapasztalatra is szüksége van. A drámacsoport vezetője Jody ráosztja Júliát, minden színésznő álomszerepét.
Megan azonban egyáltalán nem akarja ezt elvállalni. Fel kéne nőnie a szerephez, amelyet önbizalomhiánya miatt szíve szerint visszautasítana. A sors azonban mellé rendel egy segítőt, a fiatal és figyelmes drámaírót, Owen Okiát. A fiú drámaírói leckékért cserébe lelket önt a lányba, és szép lassan elhiteti vele, hogy senki más, csak ő lehet saját életének főszereplője és rendezője is.
Ez a barátság azonban egy idő után mindkettejük számára egyre többet jelent. Te hogy fejeznéd be ezt a sztorit?

Florian Freistetter: Isaac Newton az öntörvényű gátlástalan zseni...

"Florian Freistetter: Isaac Newton az öntörvényű gátlástalan zseni..."Isaac Newton tudod, az a fickó a gravitációval meg az almával!" Newtont az emberek leginkább tudósként ismerik. Tudósként, aki szinte teljesen egyedül letette a modern természettudomány alapjait; akinek a munkásságán alapul a természettudományos elméletek zöme még ma is.
Csakhogy Isaac Newton ugyanakkor egy egoista és kötözködő öntörvényű, kibírhatatlan és olykor igazán aljas fickó volt. Egy Newton manapság labdába sem rúghatna! Egy ember, aki egész életében nagy élvezettel gyűjtögette magának az ellenségeket - és, úgy mellesleg, közben forradalmasította a tudomány világát - ugyan már!"
Freistetter a csillagász-szerző fordulatos és hiteles könyve nemcsak ennek a különc zseninek az életét tárja az olvasó elé, hanem annak a kornak a "tudományos" életét, és annak hatását a mai tudományos világra.

Carlos Ruiz Zafón: A Köd Hercege

"Carlos Ruiz Zafón: A Köd Hercege"1943, Spanyolország. A Carver család a háború elől a városból az Atlanti-óceán partjára menekül. Apa, anya, kislány, nagylány és kamasz fiú. Mindenki fél a változástól. Leghamarabb a kislány barátkozik meg a helyzettel, mert érkezéskor már a pályaudvaron a bokájához dörgölőzik egy varázslatos cica.
Ez a macska nem issza a tejet. Hízelegni, dorombolni nagyon tud, de a tejre rá se néz. A pókot viszont levadássza!
Az új házban rejtélyes dolgok történnek. Szinte tapintható a régi tulajdonosok jelenléte. Aztán a múlt ködéből lassan kibontakozik egy ördögi figura: a Köd Hercege, aki minden kívánságot teljesít - de megkéri az árát.

Göndics Vivien: Fiatalság, bolondság - Te mindig betartod a szabályokat?

"Göndics Vivien: Fiatalság, bolondság - Te mindig betartod a szabályokat?"Te mindig betartod a szabályokat?
Négy középiskolás lány egyike az év eleji iskolai rendezvényről eltűnik. A rendőrség kezdeti sikertelenségei után a három barátnő saját nyomozást indít, hogy felderítsék hova tűnhetett el a barátnőjük.
Nyomozz együtt te is a lányokkal, és derítsd ki, mi történt egyikőjükkel.

 

 

Valamennyi, az elmúlt években beszerzett könyvünkről tájékozódhatnak a Moly.hu könyves közösségi portálon kialakított virtuális könyvespolcainkat böngészve. A Moly.hu-ra az alább képre kattintva juthatnak el.