Júliusi beszerzéseink

Krimi, thriller, horror

Loreth Anne White: A csali

Visszakaphatod-e az elrabolt életed? 
Tizenkét évvel ezelőtt Sarah Bakert elrabolta és számtalanszor megerőszakolta a Watt Lake-i gyilkos. Hónapokat töltött a férfi fogságában, de végül sikerült megszöknie. A sorozatgyilkost elfogták, Sarah azonban mindenét elvesztette: a férjét, a lányát, az egész életét. 
A poszttraumás stresszel küszködő Sarah Olivia West néven lel menedéket a Broken Bar Ranchen, ahol a sebei végre gyógyulni kezdenek. Az egykori nyomozásban résztvevő rendőrök egyikének azonban meggyőződése, hogy nem a valódi Watt Lake-i gyilkost tartóztatták le. Csapdát állít a tettesnek, és idővel újabb holttestet fedeznek fel. Oliviának szembe kell néznie a lehetetlennel - elképzelhető, hogy a mészáros visszatér, hogy befejezze, amit elkezdett? 
Amikor a közelítő tél elszakítja a külvilágtól a birtokot, csak egyetlen ember segíthet Oliviának: Cole McDonough, író, kalandor, egyben a birtok örököse, aki rég szunnyadó érzéseket ébreszt fel a nőben. Ezúttal azonban Olivia elszánt igyekezete, hogy eltemesse a múltat, nem csak a szerelem lehetőségét veheti el tőle, de akár az életébe is kerülhet.

Jorn Lier Horst: Fekete nap

Sűrű köd lepi az őszi tájat. A staverni nyaralók tulajdonosai már a télre készülődnek. Egyikük, aki épp egy utolsó békés hétvége reményében érkezik a tengerpartra, feldúlva találja a házát. Az ajtót felfeszítették, az értékeket elvitték. Az a gyanúja támad, hogy a szomszédja is így járhatott, ám amikor átmegy körülnézni, valami sokkal szörnyűbbre bukkan: egy agyonvert, símaszkos férfi holttestére. 
William Wisting nyomozó kapja a feladatot, hogy felderítse a gyilkosságot, ám ahogy gyűlnek a bizonyítékok, újabb és újabb bűncselekményekre derül fény. 
Közben Wisting lánya, Line úgy dönt, hogy a tetthellyel szomszédos családi nyaralóban tölti szabadságát, hogy rendbe szedje gondolatait és magánéletét, ám a környéken különös dolgok zajlanak. Egy napon például halott madarak kezdenek hullani az égből...

Kendra Elliot: Kegyes halál

Mercy Kilpatrick FBI-ügynök egész életében arra várt, hogy lesújtson rá a katasztrófa. Mercy egy oregoni kisvárosban, Eagle's Nestben nőtt fel, ahol családja sok más családdal együtt egy lehetséges globális katasztrófára felkészülve töltötte életét. Ám egy megdöbbentő tragédia szétszakította a családját, és el kellett hagynia az otthonát. Most a környékbeliek által csak barlangi embernek nevezett gyilkos tizedeli a világvégére készülők közösségét, az otthonukban végez velük és ellopja a fegyvereiket, amivel azonban felhívja magára az FBI belföldi terrorizmus elleni részlegének a figyelmét. A tetthelyek bizonyos vonásai azonban kísértetiesen emlékeztetnek egy tizenöt éves, megoldatlan rejtélyre Mercy múltjában. 

Az FBI visszaküldi Mercyt szülővárosába, ahol szembe kell néznie a köztiszteletben álló, vele azonban minden kapcsolatot megszakító családjával. Megismerkedik Truman Daly rendőrfőnökkel, akinek a nagybátyja volt a barlangi ember legutóbbi áldozata. A férfi felismeri Mercy életének gondosan titokban tartott felkészülő felét, azonban ha a nő túl közel engedi magához és elárulja neki a másfél évtizede őrzött borzalmas titkát, akkor talán nem kerülheti el a végső bukást...

Romantikus irodalom

Lauren Weisberger: A feleségek - Az ördög pradát visel 3.

Miranda Priestly első asszisztenséből, Emily Charltonból mostanra szerfelett sikeres arculattervező lett, aki épp szerzett magának egy komoly fogásnak számító ügyfelet. 
Üdv a connecticuti Greenwichben, ahol a pázsit és a nők tökéletesen karban vannak tartva, a Tito’s vodka-szóda extra erős, és mindenkinek van véleménye a hírhedt új szomszédról. 
Csak hogy tisztázzuk: Emily Charlton, Miranda Priestly exasszisztense nem csípi a kertvárost. Hollywoodi sztároknak ad arculattervezési tanácsokat, az utóbbi időben azonban elvesztette néhány ügyfelét. Teljesen reménytelen eset, ha a közösségi oldalakról van szó. Az új nemzedék már ott liheg a sarkában. Szüksége lenne egy nagy dobásra, méghozzá most azonnal. 
Karolina Hartwell valódi A-listás híresség. A világhírű megaszupermodell hajdan a L’Oréal arca volt, most pedig New York állam frissen megválasztott szenátorának gyönyörű felesége. Graham, a férje már azt tervezi, hogy indul az elnökválasztáson. Az egész felállás a Kennedyk világát idézi, kezdve a tagadhatatlan szoknyavadászaton, egész addig, hogy Karolinát letartóztatják ittas vezetésért… miközben a kocsija tele van mások gyerekeivel…. 
Emily Karolinában találja meg a visszatérés lehetőségét, és az élet úgy hozza, hogy ebben egy nélkülözhetetlen szövetségese lesz, méghozzá Miranda Priestly személyében.

R. Kelényi Angelika: Barcelona, Barcelona

Caroline Wood a londoni női magazin, a CBM főszerkesztőjének asszisztense.  
Nem túl változatos munkája mellett hobbiból gasztroblogot vezet, melyben próbálja kiélni az írás és a finom ételek iránti szenvedélyét.  
Az álma az, hogy a jövőben íróként dolgozhasson a neves újságnál, és ezt a főnöke előtt sem titkolja.   
Mivel 35 éves korára még mindig nem fedezték fel páratlan írói tehetségét, és boldog feleség sem lett belőle, tudja, tennie kell valamit az álmai megvalósításáért.  
Úgy dönt, hogy karrierjét és szerelmi életét egyetlen zseniális húzással pörgeti fel, ezért gondol egy merészet, és egy nyaralással egybekötött szakmai útra szánja el magát.  
Egyedül. 
Barátai féltik a magányos utazástól, de Caroline biztos benne, hogy Barcelonában rengeteget tanulhat önmagáról, és az új, életre szóló élmények mellett olyan blogot írhat utazásról, szerelemről, gasztronómiáról, mely végre felnyitja a főszerkesztő szemét is. 
Egyedül azonban még enni is unalmas, így egy szerinte korszakalkotó ötlettől vezérelve egy társkereső oldalon spanyol randipartnereket választ magának.  
Mindennapra egyet, így rögtön két legyet üt egy csapásra... 
Erősen hisz benne, hogy ez az utazás meghozza számára az áttörést, a cikkírói álomállást, és talán egy jóképű, szenvedélyes férfit is...

Emma Chase: Egy ágyban a herceggel

Nicholas Arthur Frederick Edward Pembrook Wessco királyságának trónörököse, úgy is mondhatnánk, méltóságos őszexisége, elképesztően vonzó, ellenállhatatlanul jóképű és szégyentelenül öntelt - de hát ki ne lenne az, ha folyton hajbókolnak előtte? 
De egyszer csak egy hóeséses manhattani éjszakán a herceg találkozik egy fekete hajú szépséggel, akinek esze ágában sincs meghajolni előtte. Helyette inkább belevág egy tál pitét a herceg képébe. 
Nicholas a fejébe veszi, hogy kideríti, vajon a lány is olyan ízletes-e, amilyen a pitéje. Trónörökösként hozzászokott, hogy megkap mindent, amit csak akar. 
Egy herceggel randizni nem éppen olyan, amilyennek a pincérnőként dolgozó Olivia Hammond elképzelte. 
Adott egy folyton ítélkező királynő, egy lelkesen helytelenítő másodörökös, egy csapat könyörtelen lesifotós és a nyilvánosság fürkésző tekintete. 
Bár ló húzta hintón tartanak a Roll Royces-ok felé, és újabban senkit nem nyakaznak már le, a királyi család tagjai még messze vannak attól, hogy maguk közé fogadjanak egy közembert. 
De Oliviának mindez talán megéri Nicholasért. 
Nicholas úgy nőtt fel, hogy az egész világ őt figyelte, és most a házasságával készülnek ugyanezt tenni. Itt az ideje, hogy eldöntse, ki is ő valójában, és ami még ennél is fontosabb, mit szeretne az életben: királyként uralkodni... vagy egyszerű férfiként örökké birtokolni Olivia szerelmét.

Anne L. Green:  Végzetes csábító

Olivia és Niko a közös jövőjük reményében veszélyes feladatot vállalnak. Úgy döntenek, együtt épülnek be a maffiába. Niko álszemélyiségeit felhasználva a bejutás egyszerű ugyan, de a kiszállás korántsem az. Küldetésük során nem bízhatnak meg senki másban. Egyetlen hiba és oda a gondosan kidolgozott álca. Az egymásba vetett bizalom jelent számukra mindent. A túlélést. A kalandok során azonban újabb megdöbbentő, sokkoló darabkák kerülnek elő Niko múltjából. Veszélyesebbnél veszélyesebb helyzetekbe kerülnek, de ezek közül egyik sem olyan hátborzongató, mint Niko alteregóinak rengetege. Minden zavarossá válik, és még ők sem láthatják előre, mi történik, ha nem a rosszfiú lesz jófiúvá, hanem a jó kislány válik rosszá. 
Bár mindkettőjüket más motiválja, a céljuk azonos: megszabadulni a láncaiktól és felszámolni a bűnszervezetet. 
De Niko már érzi azt, amit Olivia még csak nem is sejt: a megmenekülés talán nem is lehetséges mindkettejük számára.

Kortárs szépirodalom

Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint

Egy regény mindenkiben benne van - állítja Péterfy Gergely új regénye, amely egy rendhagyó szerelem lebilincselő története. A lélek és az idő mélyébe vezető elbeszélés mágikus erővel jeleníti meg a 20. és 21. század Kelet-Európáját, ahol újraelevenednek a szenvedély, a gyűlölet, a barátság és az árulás ősi történetei. Van-e élet a szerelmen túl? Felülemelkedhetünk-e vágyainkon és ösztöneinken? Képesek lehetünk-e ellenszegülni a történelemnek? Lehetséges-e a szabadság a diktatúrák romjain? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Péterfy Gergely új regénye, amely a nagysikerű Kitömött barbár méltó párja.

Sándor Iván: A hetedik nap

„Nem írok történelmi regényt. Az ismétlődő emberi helyzeteket, kelepcéket, létösvényeket keresem a história folyamatosságában. A hetedik nap történetei megeshettek volna nemcsak a tizenhatodik században, ahol a regény játszódik, de akár az antik világban,akár a huszonegyedik században. Azért helyeztem alakjaimat a tizenhatodik századba, mert az akkori világ ismerős lehet a mai 
olvasónak: harcok, gyűlöletkeltés, tömeges menekülés, vallási ellentétek:  vasvilág. Otthon érzem magam ebben a korban.” 
Sándor Iván regényében embertömegek kényszerülnek Európa különböző pontjain otthonukat elhagyni. A háborúk egyik központjából, a németalföldi Leidenből két fiatalember, Thomas és Jensen, és egy lány, Eliz, más-más okból és céllal indul el. Sorsuk keresztezi egymást. Egy színész csapattal vándorolnak európai útjain. A hetedik nap a folyamatos kelepcehelyzetekben, választási kényszerekben, az emlékek megőrzéséért folytatott küzdelmeikben ábrázolja őket. Az olvasó velük együtt járhatja be a távoli, de napjainkhoz is szóló felismerésekig vezető útjaikat.

David Grossman: A világ végére

A világhírű izraeli író regénye lebilincselő meditáció a háborúról, a barátságról, a szerelemről és a családról. Ora asszony, amikor épp Ofer fia leszerelését ünnepelhetné, rádöbben, hogy élete összeomlott - Ofer ugyanis önként visszamegy a frontra, hogy részt vegyen egy nagyszabású katonai hadműveletben. A nemrég elvált Ora képtelen otthon ülni és várni, mikor kopogtatnak be hozzá a katonai hírvivők a tragikus hírrel, ezért elhatározza, hogy elindul a galileai hegyekbe. Útitársnak rég elidegenedett barátját és volt szerelmét viszi magával, a remete Avramot, aki sohasem heverte ki a Jom Kippur-i háborúban hadifogolyként elszenvedett brutalitásokat. Ora neki meséli el tönkrement házassága történetét és az anyai szerep nehézségeit. Ahogy nőttön nő benne a feszültség, egyre rögeszmésebben csak Oferről beszél, mintha ezzel megóvná a fiú életét, nemcsak a maga, hanem Avram számára is, aki Ofer igazi szülőapja, bár apa és fia sosem találkozott. Miközben Ora és Avram a közös emlékek révén oda-vissza utazik az időben, gyötrelmesen kiviláglik, mi az ára annak, ha valaki egy folytonosan hadban álló országban, háborúzó emberek között él. Grossman, akinek tulajdon fia is elesett a 2006-os izraeli-libanoni háborúban, a szíve legmélyéből írta meg ezt a kíméletlenül háborúellenes regényt.

Leitner Lili: Az azúr bicikli

Gabriel Deniau régi álmát szeretné megvalósítani, amikor Oxford varázslatos központjában létrehozza a saját éttermét. Ám a megnyitó napján nem várt események sora fenyegeti mindazt, amiért keményen dolgozott, és az is lehetséges, hogy mindent elveszít, ami fontos számára. 
Hania, a tizennyolc éves lengyel lány siet a segítségére, aki csupán hajnalban érkezett az országba, hogy megkezdje új életét. 
Egy másik fiatal nő, Maya közben egyedül készül a kisbabája érkezésére, és aznap reggel maga sem gondolja, hogy néhány órán belül mennyi izgalmat kell átélnie. 
Sorsa összefonódik Williamével, a gazdag, kissé arrogáns üzletemberével, aki rosszkor került rossz helyre, ezzel visszafordíthatatlanul megváltoztatva mindent, amit addig biztosnak hitt. 
William nővére, Faith ezalatt a depresszió fojtogatásából próbál kiszabadulni halálosan beteg édesanyja oldalán, s igyekszik újra összeilleszteni az őt alkotó darabkákat. 
Nina, a pályakezdő színésznő számára is bekövetkezhet végre az áttörés, azonban korántsem biztos, hogy képes lesz kezelni az újonnan ránehezedő nyomást... 
Hat ember, akivel egyetlen nap alatt megfordul a világ. Hat élet, ami már sosem lesz a régi. Vajon hogyan birkóznak meg ők hatan a hirtelen jött változásokkal? Miként keresztezik egymást az útjaik? És hova gördül mindannyiukkal az a bizonyos azúrkék bicikli?

Fantasy, Sci-fi

Amy Plum: Álomfogó

A rémálmoknak előbb-utóbb végük van, ám Cata, a Hangya és a többiek rémálmából nem biztos, hogy létezik kiút. A kísérleti kezelés közben - amelyen hőseink azért vettek részt, hogy álmatlanságukból kigyógyuljanak - végzetes műhiba történik, aminek folytán Catáéknak közösen kell átélniük egymás legiszonyatosabb, álmokban megtestesülő félelmeit. 
A hat tinédzser nem tud felébredni. Lassan-lassan tudatosul bennük: ha álmukban meghalnak, a való világból is távoznak. Egyiküket már elragadta a halál, s az bárkire, bármikor ugyanúgy lecsaphat. Egyvalamit tudnak biztosan: csak egymást segítve élhetnek túl. Ám ahogy mindenkiről sorra kiderül az igazság, rá kell jönniük, hogy a rémálmoknál valami sokkal szörnyűbbel is össze vannak zárva...

Joe Hill: Furcsa időjárás

Egy a Szilícium Völgyben élő kamaszfiú megismerkedik egy Föníciai nevű tetovált férfival, aki Polaroid fényképezőgépével képes ellopni mások emlékeit. 
Egy biztonsági őr hősiesen megakadályoz egy lövöldözést, amivel a fegyverviselést pártoló amerikaiak példaképe lesz, a férfit elvakító reflektorfényben azonban elkezd szétesni a sztorija, és vele együtt ő maga is. 
Egy fiatalember nekiveselkedik élete első ejtőernyős ugrásának, és egy lehetetlenül szilárd felhőn köt ki, páragomolyagok prosperói szigetén, amelynek mintha saját akarata lenne. 
A coloradói Boulder utcái felett megnyílnak a felhők, majd kristályszögek kezdenek belőlük záporozni, és egy huszonéves lány a rengeteg áldozattal járó felfordulás közepette útnak indul, hogy értesítse szerelme édesapját lánya tragikus haláláról. 
Az 1972-ben született Joe Hill népszerű, többszörös díjnyertes író, A szív alakú doboz, a Szarvak, a NOS4A2 és a Spóra című regények, valamint számos novella és képregény szerzője. Furcsa időjárás című új kötete négy kisregényt, vérfagyasztó és társadalomkritikus történeteket kínál napjaink Amerikájáról.

Philip K. Dick: Dr. Vérdíj

A bombák egyszer csak ott voltak. Felégettek, romba döntöttek, elpusztítottak mindent. Vagy legalábbis majdnem mindent. 
A nukleáris holokauszt túlélői egy újfajta életre próbálnak berendezkedni, miközben a háború utóhatásaként mutáns állatok és emberek tűnnek fel. 
Point Reyesben viszonylag normálisan telik az élet. A lányt leszámítva, akinek a testében a saját testvére növekszik. És még beszél is hozzá. Aztán ott van a helyi fokoméliás, a műszaki zseni, aki bármit képes megjavítani. Nem beszélve Dr. Bluthgeldről, a férfiról, akit megbocsáthatatlan bűnei miatt szinte mindenki holtan akar látni. 
A Dr. Vérdíj magával ragadó és elgondolkodtató regény egy atomháború sújtotta világról. Szürreális, csata utáni tájkép a pusztulásról és a reményről. Ahogyan csak Philip K. Dick tudja megfesteni nekünk.

Történelmi

Viola Stern Fischer Veronika H. Tóth: A Mengele-lány - Aki túlélte a túlélhetetlent

Stern Rózsa Ibolya "Mengele-lány" volt. Egyike a sokaknak, akiknek el kellett szenvedniük Josef Mengele kísérleteit. Egyike azon keveseknek, akik ezt túlélték. 
1944 júniusában több százezer zsidót indítottak útnak marhavagonokban Ibolya hazájából, szlovákiai magyar területekről. Senki nem tudta, hová tartanak, mi következik. Ibolyának Auschwitz-Birkenau, Ravensbrück, Buchenwald és Neustadt bei Coburg. Négy állomás, négy haláltábor, kitörölhetetlen borzalmak színhelyei. Ibolya, mint oly sokan, mindent elveszített: otthonát, családját, szeretteit. De soha nem veszítette el a reményt, és volt benne elég erő ahhoz, hogy megkockáztassa a szökést. Ráadásul neki köszönhetően fogták el a birkenaui láger egyik embertelen felügyelőnőjét is. 
Ibolya évtizedekkel a vészkorszak után, már Viola néven mesélte el emlékeit Veronika H. Tóth újságírónak. Memoárja az ő és mások sorsát örökíti meg - olyan sorsokét, amelyeknek nem lenne szabad feledésbe merülniük.

Laura Morelli: Az aranyozó lánya

A fiatal lány, Maria Bartolini semmit sem akar jobban, mint továbbvinni az apja örökségét aranyozómesterként. Azonban váratlanul elküldik az otthonából, hogy tanoncként dolgozzon az elismert festő, Trevisan mester mellett. Nem is sejti, hogy mindez hátterében milyen egyezséget kötött az apja a festővel, sőt még egy elrendezett házassággal is szembe kell majd néznie. 
Maria mindennél jobban szeretne visszatérni a családi műhelybe és a titkos szerelméhez, aki odahaza várja. Ám az egyre terjedő pestisjárvány miatt elrendelt karantén meghiúsítja a terveit. Maria igyekszik a munkájára koncentrálni, megtanulja a lélegzetelállítóan csodás színek megalkotásának technikáját, s közben a szívéhez oly közel álló aranyozás művészetét is gyakorolhatja. 
Mikor a festő szolgái kiderítik Maria rejtegetett titkát, megzsarolják őt, ezért kénytelen megvásárolni a hallgatásukat, ám ahogy rendületlenül nő a kapzsiságuk, Maria úgy folyamodik egyre kétségbeesettebb eszközökhöz. 
Ám lehet, mit sem ér ez a sok áldozat, munka és titkolózás, ha a pestis megfosztja mindentől, amit valaha szeretett.

Gáspár Klára: Székely vér

Egy lenyűgözően csinos és rejtélyes német kisasszony a vonaton. Egy vadóc és egyszerű székely parasztlány a faluban. Mindkettő felkavarja Zoltán amúgy sem unalmas életét. Vajon melyik az igazi? Egy fiait szigorúan nevelő, ellentmondást nem tűrő székely paraszt apa. Elég bátor-e szembeszállni az ő akaratával? Egy német ügyvéd az öt szebbnél szebb lányával. Elegendő-e az intelligencia, okosság ahhoz, hogy család tiszteletét kivívja, vagy egy csodának is segítenie kell ezt? Fergeteges szerelmi történet, ahol a főhősnek meg kell küzdenie a nemzetiségi, osztály- és nyelvi ellentétekkel egyaránt. Nem elég, hogy paraszt, még székely is. Nem elég, hogy székely, még paraszt is. A regény valós eseményeken alapul, és egy trilógia első része. A történet a II. világháború előtti időszakban játszódik a Trianon után Romániához csatolt Bukovina három településén. A magyar faluban, Józseffalván, ahonnan a főhős származott. Szucsávában, ahol német származású szerelme élt, és Csernovicban (ma már Ukrajna), ahol a főhős dolgozott és tanult.

Ismeretterjesztő irodalom, tényirodalom

Tudósok - Világot formáló emberek

Az emberiség azoknak a tudósoknak köszönheti a fejlődést, akik kutatásaikkal az ember életének jobbá tételét segítették. Legyen szó űrkutatásról, mikrobiológiáról vagy az ember egészség megőrzéséről, a pusztító betegségek elleni harcról: azok nélkül az emberek nélkül, akik egész életüket a tudománynak szentelték, az emberi civilizáció nem tartana ott, ahol ma.

Stöckert Gábor Grafl János: Ma is tanultam valamit 2.

Az olvasók szétkapkodták azt a 2015-ben megjelent könyvet, ami az Index népszerű Ma is tanultam valamit rovatának legjavát dolgozta fel. Mivel a rovat azóta is megállás nélkül zakatol, a folytatás olyan törvényszerű volt, mint az, hogy II. Miklós cár koronázási ünnepségén tragédia lesz abból, ha ingyensört kezdenek osztogatni. Ez például az egyik téma a második könyvbe válogatott újabb 150 cikkből - melyek közül 50 jelentősen kibővült az online verzióhoz képest, 20-at pedig kifejezetten a könyvbe írtunk. Bölcsességek és meghökkentő hülyeségek a kamikaze náciktól a saját magát megverő osztrák-magyar seregen át a 68 évig csukló emberig, az Index frenetikus grafikusainak rajzaival.

Jean-Christophe Brisard Lana Parshina: Hitler halála - A KGB titkos anyagai

1945. április 30. A történelemkönyvekből úgy tudjuk, ezen a napon követett el öngyilkosságot Adolf Hitler a Vörös Hadsereg által körülzárt Berlinben. Ciánkapszulát vett be, majd főbe lőtte magát, a testét pedig végakaratának megfelelően elégették az emberei. Az elszenesedett állkapocs- és koponyadarabokat néhány nappal később találták meg szovjet katonák. Azonnal összeesküvés-elméletek és álhírek tucatjai kezdtek terjedni Hitler halálával kapcsolatban, a tárgyi bizonyítékokat és a bizonyító erejű dokumentumokat pedig a szovjet, majd orosz állami szervek az archívumok legmélyére, titkos aktákba száműzték. Jean-Christophe Brisard tényfeltáró újságíró és Lana Parshina dokumentumfilmes kitartóan küzdöttek azért, hogy hozzáférhessenek ezekhez a titkosított anyagokhoz. Könyvükben szemtanúk eddig ismeretlen vallomásait, korábban hozzáférhetetlen fotókat és kihallgatási jegyzőkönyveket tárnak elénk, és beszámolnak annak az egyedülálló törvényszéki vizsgálatnak az eredményéről is, amelyet a bunkerben talált földi maradványokon végeztek el. Lebilincselő nyomozásuknak köszönhetően egészen új megvilágításba kerül a náci diktátor halála.

Dean Burnett: Az idióta agy - Miben töri a fejét a szürkeállományunk?

Az emberek memóriája tényleg öntelt és egoista? 
Az összeesküvés-elméletek és a babonák valóban az egészséges agy elkerülhetetlen hatásai? 
Tényleg igaz, hogy az alkohol javíthatja a memóriát? (Szerkesztő megjegyzése: kérjük, olvassa el a könyvet, mielőtt tesztelné ezt a következtetést!)
Van egy jó és egy rossz hírünk. Kezdjük a rosszal: az agyunk, bármilyen fejlettnek is gondolja magát, alig bírja tartani a tempót a minket körülvevő világgal. Még azt sem érti meg, ha járművel utazunk, hanem a saját biztonságunk érdekében folyamatos rettegésben tart. Ráadásul egy nevet sem képes olyan hamar megjegyezni, mint a hozzá tartozó arcot. Túl későn jelez, ha degeszre esszük magunkat, és még az emlékeinket is hajlamos megmásítani csak azért, hogy jó színben tüntessen fel minket önmagunk előtt. 
Most mondjuk a jó hírt: mindezekről, és sok egyéb agyi jelenség okairól is olvashatnak ebben a könyvben! 
Dr. Dean Burnett neurobiológus, tapasztalt oktató és előadó, blogger, valamint a The Guardian és más mainstream kiadványok rendszeres publicistája. Jelenleg a Cardiff Egyetem Pszichológiai Iskolájában kutatómunkatárs (tiszteletbeli), és feleségével, két gyermekével, valamint riasztóan pszichopata kiscicájával, Pickle-vel él a wales-i fővárosban.

Nemes Orsolya:  Generációs mítoszok - Hogyan készüljünk fel a jövő kihívásaira?

Miért érdemes a generációkat nem a múlt, hanem a jövő alapján definiálni?
Mit tehetnek az egyes nemzedékek, hogy fenntartható világban éljünk? 
Miként alakítja át a mesterséges intelligencia az életünket és a jövőnket? 
A generációk tagjait a születési év és a közösen átélt események csupán lazán kapcsolják egymáshoz, ennél sokkal több összetevő befolyásolja gondolkodásmódunkat, viselkedésünket és döntéseinket. Napjainkban olyan kihívásokkal szembesülünk (klímaváltozás, társadalmi és jövedelmi egyenlőtlenségek, mesterséges intelligencia), hogy szükség lesz az összes generáció tapasztalatára és tudására a kisebb és nagyobb közösségekben egyaránt, és az egyes nemzedékeknek tanulniuk kell egymástól a megoldás érdekében. 
Nemes Orsolya generációkutató szerint a modern, innovatív, kreatív oktatási modellek segítségével leszünk képesek arra, hogy rugalmasan, adaptív módon reagáljunk a bizonytalanságokkal teli jövőre. Megdöbbentő adatokkal és izgalmas példákkal hívja fel a figyelmünket arra, hogy sokat tehetünk – és kell is tennünk – azért, hogy gyermekeink környezete élhető maradjon, és versenyképes tudást szerezve idősebb és fiatalabb generációk együtt alakíthassák világunkat.
 

Kattintson a képre, s valamennyi új beszerzésünkről tájékozódhat a Moly.hu könyves közösségi portálon kialakított virtuális könyvespolcainkat böngészve.