Irodalmi évfordulók

 

100 éve született Mándy Ivány, Kossuth-díjas magyar író

Mándy Iván

A Madách Gimnáziumban tanult, de az utolsó osztályból kimaradt, és nem érettségizett le. Első novellája 1937-ben jelent meg a Magyarság című lapban. A második világháború után sporttudósítóként tevékenykedett, majd az Újhold című folyóirathoz csatlakozott. 1949–55 között nem publikálhatott. Ezekben az években „átírásokból” élt: a Magyar Rádiónál dolgozott dramaturgként, mások gyermekhangjátékait javítgatta, és amikor „felkérték”, vidéki filmklubok bevezetőit tartotta, vagy irodalmi előadásokat kórházakban, nőgyűléseken, iskolákban, de akár az állatkertben is. A Népművészeti Intézet munkatársaként lektori véleményeket írt, kéziratokat javított, szerkesztett. Eltávolítása után, 1954-től szabadfoglalkozású íróvá lett. 1967-ben megnősült. 1989-től a Holmi szerkesztője, 1991-től a budapesti magisztrátus tagja lett, 1992-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöki tisztségét vállalta el.

Műveinek világát meghatározta a környezet, amelyben élt: a Teleki és a Mátyás tér környéke, a kisemberek, a lecsúszottak, a társadalom elesettjeinek világa. Első önéletrajzi ihletésű regényeiben (Franciakulcs, 1948; A huszonegyedik utca, 1948) a gyermekkori tapasztalatok, emlékek válnak regénnyé: a lődörgők, a kétes egzisztenciák világa egy kamaszfiú tudatán átszűrve, impresszionista képekben jelenik meg. Ábrázolásmódja mind merészebben szakadt el a közvetlen realitástól a szürreális, illetve az abszurd felé. Az 1950-es és az 1960-as évek regényeiben a jellegzetes figurák új árnyalatokkal gazdagodtak, és mítosszá kerekedtek. A régi mozik, presszók, uszodák, tribünök, futballpályák alkotják a „Mándy-univerzumot”. Az 1950-es években hallgatásra ítélt író rögzítette a félelem és rettegés éveinek nyomasztó hangulatú mindennapjait (Fabulya feleségei, 1959; Előadók, társszerzők, 1970). Írásaiban nőtt a fantasztikus, irreális mozzanatok és a képzelet szerepe. Gyakran jelenik meg formateremtőként az álom is (Egy ember álma, 1971; Álom a színházról, 1977). Az 1960-as években az író új tájékozódását jelezték a Vera-novellák, középpontjukban egy fiatal lánnyal, a beatnemzedék jellegzetes képviselőjével (Mi van Verával?, 1970). Az 1970-es évek végétől figyelme a tárgyak, a dolgok felé fordult. Műveiben a modern nagyvárosi ember szorongását, magányát szólaltatta meg. Magányos hőseinek groteszk, mégis hősi küzdelme a valósággal a hűség és a részvét erkölcsi parancsára figyelmeztet. Gyermekkönyvei is klasszikussá váltak (Csutak-sorozat, 1956–68). A novella megújítója, az idő- és térviszonyokat az elbeszélésben felszabadította a hagyományos ábrázolás kötelmei alól, részben a film módszereit (vágások, áttűnések), részben a lírai ábrázolás eszközeit használta az epikában (képek). A Csutak és a szürke ló című regényt 1959-ben írta, ebből 1961-ben azonos címmel film is készült.

75 éve született Petri György, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, újságíró

Petri György
Petri György

A költőnek nehéz gyermekkora volt. Szülei a mai Vajdaság területén ismerkedtek össze, hosszú éveken át, egészen 1941-ig Belgrádban éltek, majd a második világháború alatt Budapestre menekültek. 1945 után édesanyja polgári alkalmazottként a Magyar Néphadseregnél dolgozott. Édesapja, korai haláláig, üzletkötő volt Budán, a Vízivárosban.

Tanulmányait a Medve utcai Általános Iskolában kezdte, majd a Toldy Ferenc Gimnáziumba járt. Gyermekkorában vallásos nevelést kapott, a Battyhány téri Szent Anna-templomban ministrált. Fiatal korában romantikusan végletes érzelmek fűzték Kepes Sára költőhöz, aki azonban sokadik öngyilkossági kísérletében meghalt. Ezután feleségül vette Mosonyi Alíz költőt, újságírót, akitől Anna nevű lánya született. Második felesége Harsányi Éva volt, Petri Lukács Ádám újságíró édesanyja. Harmadik felesége a verseiben Mayaként megörökített Nagy Mária volt. Végakaratának megfelelően a dunaalmási temetőben mellette helyezték örök nyugalomra.

1966-tól az ELTE magyar-filozófia szakára járt. 1974-től szabadfoglalkozású író. 1975-1988 között publikálási tilalom alá helyezték, versei szamizdatban és külföldön jelentek meg. 1981-1989 között a Beszélő című szamizdat lap szerkesztője volt és fontos figurája a magyar demokratikus ellenzéknek. 1989-től haláláig a Holmi szerkesztőbizottságának is tagja volt. Ezekben az években Pap Máriával élt együtt.

Első versei a Kortársban és az Élet és Irodalomban jelentek meg, majd évekre elhallgatott. Első kötete, a Magyarázatok M. számára sikert aratott.
1994-ben az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje volt, de még azon év őszén kilépett a pártból.
1996-ban az országgyűlésben Torgyán József interpellált, elfogadhatatlannak tartva Petri György és Esterházy Péter író Kossuth-díját: Petri György Zakatol a szentcsalád / Isten tömi Máriát… kezdetű Apokrif című verse, illetve Esterházy Péter Így gondozd a magyarodat! című hangjátéka kapcsán, vallás- és nemzetgyalázó szerzők támogatásával vádolta meg a kormány kultúrpolitikáját. A megvádolt írókat Radnóti Sándor és Pető Iván vette védelmébe.
1998-ban bizonyosodott be, hogy gégerákja van. 2000. július 16-án halt meg, temetése július 22-én volt Dunaalmáson: a ravatalnál Réz Pál, a sírnál Várady Szabolcs búcsúztatta.

Az N&n Galéria Alapítvány rá emlékezve alapította meg 2010-ben a Petri György-díjat, amelyet minden évben a költő születése évfordulóján, december 22-én adnak át. A díjra olyan – elsősorban fiatal – költő, író, drámaíró vagy esszéíró esélyes, akinek még nem jelent meg önálló kötete.

170 éve hunyt el Emily Brontë

Emily Brontë
Emily Brontë

Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). A Brontë család ír származású volt. 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér – Charlotte, Emily, Anne – és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk.

1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik.

Miután nővére, Charlotte felfedezte, hogy Emily költői tehetség, nővérével és húgával 1846-ban elhatározták, hogy a költeményeikből kiadnak egy gyűjteményt. Hogy elkerüljék a női írók elleni kortárs előítéleteket, írói álneveket vettek fel. Mind a hárman megtartották nevük kezdőbetűit. Így lett Charlotte Currer Bell, Anne Acton Bell, és Emily Ellis Bell.

Emily 1847-ben publikálta egyetlen regényét, az Üvöltő szeleket három kötetben (a harmadik kötet húga, Anne Agnes Grey-ét tartalmazta). Innovatív szerkezete meglepte a kritikusokat, emiatt vegyes fogadtatása volt, mikor először megjelent. Később az angol irodalmi egyik klasszikusává vált. 1850-ben Charlotte önálló regényként újra kiadatta, Emily igazi nevével.

Mint a nővérei, ő is elég sokat betegeskedett a sanyarú otthoni és iskolai viszonyok miatt. Szeptemberben, a bátyja temetése alatt megfázott, ám minden orvosi kezelést elutasított. Így halt meg tuberkulózisban 1848. december 19-én.

50 éve halt meg John Steinbeck

John Steinbeck
John Steinbeck

Steinbeck német és ír családok leszármazottja volt. Az író apja, John Steinbeck, a monterey-i megyei kincstárnok (Monterey County Treasurer) címet viselte. Tanítónő anyja, Olive Hamilton Steinbeck, lelkesen bátorította fia érdeklődését az olvasás és írás iránt.

Steinbeck nyaranta egy óriási farmon dolgozott, több száz vándormunkással egyetemben. Itt figyelte meg a kaliforniai vándormunkás élet kemény aspektusait, és egyúttal az emberi természet sötét oldalait. Ezek a tapasztalatok bekerültek műveibe is; ilyen volt az Egerek és emberek című munkája.

A középiskolát Salinasban (Salinas High School) 1919-ben fejezte be. Ezután 1925-ig hébe–hóba ellátogatott a stanfordi egyetemre (Stanford University, Kalifornia), ahol biológiát is tanult, de ahonnan végül diploma nélkül távozott, mert az egyetemi életmód nem volt kedvére való. Ehelyett New Yorkba utazott, ahol többek között újságírói munkát is vállalt, miközben írói pályafutásról ábrándozott.

Első regénye, Egy marék arany (Cup of Gold, 1929) nem hozta meg a várt sikert. Témája gyerekkori olvasmányaihoz vezethető vissza: egy Henry Morgan nevű kalóz életéről és haláláról szól.
Első kritikai sikerét a Kedves csirkefogók (Tortilla Flat, 1935) című regénye hozta meg, amiért megkapta a California Commonwealth Club aranyérmét.
A Kedves csirkefogók sikerét 1937-ben betetőzte az Egerek és emberek című munka, amit Steinbeck először mint egy hosszabb novellát írt meg, majd színdarabbá dolgozott ki. Az Érik a gyümölcs, az Édentől keletre, és A gyöngy című regényekkel egyetemben az Egerek és emberek az író legismertebb, és kritikai szempontból legelismertebb munkája.

Utolsó munkája, a Rosszkedvünk tele (The Winter of Our Discontent) 1961-ben jelent meg. A könyvben Amerika morális hanyatlását vizsgálja a főhős, Ethan életén keresztül. Az irodalomkritikusok erősen támadták a könyvet. Ugyan többen is észlelték a mondanivaló fontosságát, a csalódás általános volt. A olvasók és kritikusok abban reménykedtek, hogy az író az Érik a gyümölcshöz hasonló mesterművel fog előjönni.

1962-ben Steinbeck megkapta az irodalmi Nobel-díjat „...realisztikus és nagy képzelőerejű írásaiért, melyek szimpatizáló humorral és éles társadalmi meglátással párosulnak.” Steinbeck nem érezte jogosnak a megtiszteltetést. A díj átvevésénél ezt mondta: "… Az író arra van hivatva, hogy előremozdítsa az emberi szív és szellem nagyszerűségét, hogy képes legyen nagylelkűséget találni a vereségben, hogy megtalálja a bátorságot, az együttérzést, és a szeretetet. A gyengeség és a kétségbeesés véget nem érő harcában ezek a tulajdonságok a reménynek és a nehézségek leküzdésének fényes zászlajai. Az az író, aki nem hisz abban, hogy az ember tökéletesíthető, nem szentelheti magát az írói hivatásnak, nem igényelhet magának helyet az irodalomban.”
John Steinbeck 1968. december 20-án halt meg szívinfarktusban, New Yorkban. A boncolás napvilágra hozta a szívkoszorúerek majdnem teljes eltömődését. Kívánsága szerint holttestét elhamvasztották, hamvait pedig elhelyezték a családi sírhelybe. Egyszer korábban megjegyezte doktorának, hogy a fizikai halált nem fogja túlélni – a biológiai halál a vég.