Könyvtár a majálison

 

Ebben az évben Könyvtárunk is részt vesz a május 1-jei forgatagban. Keressék sátrunkat a Fenyvesben, ahol a felnőttek és gyerekek egyaránt próbára tehetik tudásukat és kézügyességüket is, továbbá kedvezményes áron vásárolhatnak újabb és régebbi sikerkönyveket.

SZAKTÁRS adatbázis

A Szakkiadók Társulása, röviden SZAKTÁRS adatbázis portál azzal a céllal jött létre, hogy egy közös felületen gyűjtse össze és korszerű módon tegye közzé a legfontosabb magyar szakkönyvkiadók - L’Harmattan, Mentor Könyvek Kiadó, Osiris kiadó, Szaktudás Kiadó Ház, Kronosz Kiadó - műveit.

A magyar költészet napja

 

A magyar költészet napja – Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt.  Könyvtárunkban április 20-án, 18 órától versmondó esttel emlékezünk meg a jeles naprtól. 

Itt és most - szokásunkhoz híven - Horváth Ferenc egy versével köszöntjük az ünnepet.

Próbahozzáférés az Akadémiai Kiadó elektronikus dokumentumaihoz

 
Kedves Olvasóink!
 
Tájékoztatjuk Önöket, hogy könyvtárunk olvasói számítógépeiről, illetve WiFi hálózatán keresztül április 30-ig ingyenenesen érhetik el az Akadémiai Kiadó folyóiratcsomagját és elektronikus könyvadatbázisát, azaz e hó végéig korlátozás nélkül hozzáférnek a magyar és idegen nyelvű folyóiratok teljes szövegéhez, valamint alap- és referenciaművek folyamatosan bővülő elektronikus gyűjteményéhez.